Család

Bűbájos ikerpárok, akiket egyszerűen muszáj követni az Instán

Az ikrek mindig látványosságnak számítanak, tudja ezt jól minden ikres szülő. Ha valahol megjelenik egy ikerbabakocsi, kész is van a villámcsődület. Mutatunk most hét olyan ikerpárt, akiktől garantáljuk, hogy ti is elolvadtok.

Amikor kiderült, hogy a Clooney házaspár és Beyoncé is ikreket vár, az internet fenekestül felfordult. Hiába, az iker témától egyszerűen elolvadnak az emberek. Mindegy, hogy ketten vannak vagy többen, kisbabák vagy idős nénik, az ikrek garantáltan sikert aratnak. Most olyan ikertestvéreket hoztunk nektek, akik valósággal uralják az Instagramot több tíz- vagy százezres rajongótáborukkal, és a fotóik alapján azt kell mondjuk, teljesen érthető a népszerűségük.

Leia és Lauren

A szingapúri egypetéjű ikerlányok igazi sztárnak számítanak az Instán – több mint 300 ezer követő várja lájkra készen friss fotóikat.

 

Natalie és Will

A két tündéri szőkeség anyukája prímán tud fotózni, és szerencsére rendszeresen publikálja az ikrek életeseményeit – emellett kiváló tájképeket és ételfotókat is villant rendszeresen.

 

Louie and Oliver

A két elegáns kis pasitól is elállt a szavunk, ráadásul októberben kistesójuk érkezik, úgyhogy fokozódik a cukiság.

 

Isabella és Mia

A két vagány kiscsaj igazi divatdiktátor. Le mernénk fogadni, hogy pár éven belül Instagram-sztár anyukájukat is simán lepipálják trendkövetés tekintetében.

 

Ava és Alexis

Ha már trendi csajoknál tartunk, ne feledkezzünk a McClure ikrekről. Őket több mint egymillióan követeik, van saját műsoruk a YouTube-on, és őrjítően cukik.

Bónuszként mutatjuk azt a megrázó pillanatot, amikor Alexis megtudja, hogy testvére egy perccel idősebb nála.

 

Abel és Jameson

Még csak pár hónaposak, de már több mint hatezren rajonganak értük. A két vigyori kis fickó képeivel lehetetlenség betelni.

 

Bailey, Beau és Broo

A végére hagytam személyes kedvenceimet, a tüneményes Coursey ikreket, akiktől már akkor elolvadtunk, amikor először láttuk őket, és azóta is a rabjaik vagyunk töretlenül.

 

 via

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése