Család

Kétéves gyereke előtt pofozták fel a pirosnál várakozó anyukát

Megütötte a gyermekével utazó anyukát egy agresszív sofőr a Közvágóhídnál, a rendőrök ki sem jöttek.

Pofon vágta a pirosnál várakozó Ildikót egy agresszív sofőr a Közvágóhídnál, miközben épp kétéves kislányát vitte haza a bölcsődéből. A nagydarab kopasz férfi azon húzta fel magát, hogy Ildikó nem engedte be maga elé sávváltáskor.

A Soroksári úton támadtak az anyukára

“Többször rám húzta a kormányt, majdnem összementünk. Nem is értettem, mit akart, hiszen nem tudott volna bejönni elém. Dudáltam neki, és amikor mellém került, figyelmeztettem, hogy egy kisbaba is van a hátsó ülésen” – mesélte a Borsnak az édesanya.

Aztán a Soroksári úton, a Közvágóhídnál lévő közlekedési lámpánál az agresszív férfi kiszállt a kocsiból, majd erősen pofon vágta a pirosnál várakozó Ildikót. A nő egyből hívta a rendőrséget, akik azt mondták, hogy vetessen fel látleletet, és tegyen feljelentést, mert ők nem mennek ki a helyszínre, a kamerák pedig nem működnek. A férfi két percig a helyszínen telefonált, majd elszelelt, de előtte azt még odakiáltotta a megalázott nőnek, hogy úgysem találják meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése