Család

Tüneményes kis krokodilok a Szegedi Vadasparkban – fotók

Újabb generációja kelt ki a napokban a tojásból a tompaorrú krokodiloknak, amik így már három generációval képviselik a fajt a Szegedi Vadasparkban.

Szilárd bástyája a Szegedi Vadaspark a tompaorrú krokodilok európai törzskönyvi programjának. Bobó és Barbi már több éve sikeresen gondoskodik az utánpótlásról. Az első években a gondozók maguk keltették ki és nevelték fel a krokodilok tojásait, az utóbbi két évben viszont már teljesen a szülők gondjaira bízzák a kicsiket.

Fotók: Szegedi Vadaspark - Endrédi Lajos
Fotók: Szegedi Vadaspark – Endrédi Lajos

Tavaly három kis tompaorrú krokodilt neveltek fel sikerrel a gondos krokodilszülők, és ezt a számot idén is tartották. A gondozók először csak két kis jövevényt vettek észre a medencében, majd egy hétre rá követte őket a harmadik. A Szegedi Vadasparkban a nagyobb testvérekkel együtt így már három generáció lakja a krokodilok házát, a figyelmesebb látogatók észre is vehetik őket.

Fotók: Szegedi Vadaspark - Endrédi Lajos
Fotók: Szegedi Vadaspark – Endrédi Lajos

A kis krokodilok kéthetes korukban kezdenek el önállóan táplálkozni, először rovarokkal etetik őket, majd később áttérnek a kishalakra.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top