Család

Amputálták Éva kezét, mert munka közben beszorult a présgépbe

Egy ajkai gyárban a préselőgép rázáródott az egyik dolgozó kezére. A sérülései annyira súlyosak voltak, hogy amputálni kellett a kezét. A nő mégsem tartja tragédiának az esetet.

Préselőgépbe szorult egy nő keze Ajkán, és tíz percig nem is tudták kiszabadítani. Mentőhelikopter érkezett hozzá, de az orvosok szerint a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a roncsolt kézfejet már csak amputálni lehetett.

A Tények beszámolója szerint a nőnek minden esélye megvan arra, hogy a sebe gyorsan begyógyuljon. Ez a későbbi rehabilitáció miatt fontos, és amiatt, hogy mielőbb művégtagot kaphasson.

Éva a baleset minden részletére emlékszik. A sajtológépen gyártotta az anyagot, majd mikor a felnyílt gépből ki szerette volna venni a készet, a gép rácsukódott a kezére.

A nő nem tartja tragédiának a történteket, látta, hogy a keze már menthetetlen. Az egyetlen vágya csak az volt, hogy a gép végre elengedje. Úgy gondolja, művégtaggal is csaknem teljes életet tud majd élni, de számít a gyár anyagi segítségére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top