Család

Megható pillanatok: hátrányos helyzetű gyerekeket ajándékoztak meg a váci rabok

Hátrányos helyzetű gyerekek látogattak a Váci Fegyház és Börtönbe, ahol a fogvatartottak adakozásának köszönhetően átvehették a Mikulástól az ajándékokat.

Évek óta a karácsonyi ünnepekre hangolódva a váci börtön elítéltjei gyűjtést szerveznek, hogy decemberben megajándékozhassák a hozzájuk látogató hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő gyerekeket.

December 12-én már kilencedjére lepték meg az elítéltek a Szátoki Százszorszép Gyermekotthon lakóit az összegyűjtött adományokból vásárolt ajándékokkal. A fogvatartottak ötlete alapján megvalósuló jóvátételi programra már októberben megkezdődött a gyűjtés, hogy a végösszegből olyan ajándékok kerülhessenek a fa alá, amelyekkel a gyerekek álmai válnak valóra.

A fogvatartottak mesejátékkal készültek látogatóiknak, ezt követően pedig a Mikulás adta át a gyerekeknek az ajándékokat. A gyerekek is meglepetésműsorral készültek, melyet közös éneklés és játék követett.

A gyerekek feltétel nélküli szeretete rendkívüli hatással van a rabok lelkiállapotára az adventi időszakban. Jó érzéssel tölti el őket, hogy örömet szerezhetnek olyan gyerekeknek, akik szintén nem a családjukkal élnek. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top