Család

Térdepelő óvodásokkal adták át a felújított utcát

A Vas megyei Csepregen óvodások közreműködésével avatták a frissen aszfaltozott utcát. A műsor része volt az is, hogy hidegben a térdeltek a gyerekek.

A csepregi polgármester térdepelő ovisokkal adta át az újraaszfaltozott Alkotmány utcát. A város három utcájának rendbetételét mintegy 133 milliós állami összegből valósították meg, amelyeket vasárnap avattak fel – írja a Blikk.

A gyerekek Luca-napi műsor keretében vettek részt az átadáson, és a fotókon látszik, hogy térdepelnek, majd a közös szalagátvágáson is részt vesznek.

A Nyugat.hu-nak Vlasich Krisztián polgármester azt mondta: a gyerekek örömmel jöttek, a szüleik örültek neki, hogy szerepelnek az utca avatóján, és a pedagógusok is szívesen foglalkoztak a műsor betanításával. Hozzátette, hogy forró teával várták az óvodásokat, és az aszfaltra is szalmát tettek a gyerekek térde alá.

A lap megjegyzi, hogy valóban létezik egy olyan Luca-napi népszokás, hogy a fiatal fiúk térdelve „kotyoltak” a házak tornácán vagy a pitvarban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top