Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Család

„A pasim egyszerűen kitiltott a gyerekei életéből”

Amúgy sem egyszerű dolog párt találni és utána egészséges párkapcsolatban élni, hát még akkor milyen nehéz, ha az egyik fél múltjában van egy válás és két gyerek. Anita esetében nem is sikerült a múltat maguk mögött hagyni, vége lett egy ígéretes kapcsolatnak a férfi exfelesége és gyerekei miatt.

Anita nem hibáztat senkit, nem gondolja azt, hogy András gyerekei és exfelesége az okai mindennek. Maximum Andrásra és saját magára mérges, mert nem tudták megfelelően kezelni a helyzetet. A férfinek a válás után Anita volt az első komolyabb kapcsolata, és úgy tűnik, fogalma sem volt, hogyan lehetne egyensúlyban tartani azt, hogy vannak gyerekei, akikkel törődni akar, de közben van egy szerelme is, aki szintén szeretne közel lenni hozzá. 

Amikor megismerkedtünk, semmi problémám nem volt azzal, hogy elvált, és van két pici gyereke. A kislánya 5, a fia 7 éves volt akkor. Sőt még vártam is, hogy mikor találkozhatok velük, tervezgettem, hogy együtt visszük őket programokra az apás hétvégéken, és hogy milyen finomakat főzök majd nekik. Azt hiszem, túl gyorsan akartam haladni, az volt a baj.

András úgy érezte, meg kell védenie a gyerekeit a csalódásoktól, nem akarta, hogy kötődni kezdjenek Anitához, mert akkor ha esetleg szakítani akarna, megint fájdalmat okoz a gyerekeinek. Ráadásul az exfelesége sem örült az új kapcsolatnak, és közölte, hogy a gyerekek nem találkozhatnak az „új nővel”, mert semmi szükségük arra, hogy megkedveljék, aztán elhagyja őket.

Sok vita volt köztünk abból, hogy kéthetente hétvégén ki voltam tiltva az életéből, mert akkor csak a gyerekekkel foglalkozik, és abban nekem nincs helyem. Nagyon rosszul esett, hogy nem érzi olyan erősnek a kapcsolatunkat, hogy nem kell félnie attól, hogy esetleg kötődni fognak hozzám a gyerekek. Úgy éreztem, mintha mindig arra készülne, hogy mikor szakítunk. És az egész helyzettől olyan érzésem volt, mintha valami titkolni való szerető lennék, akit csak akkor látogat, amikor épp senki sem néz oda. Az exfeleség sem könnyítette meg a dolgunkat, amikor megtiltotta, hogy találkozzanak velem a gyerekek, egyenesen közölte, hogy akkor nem viheti el őket az apjuk.

Részlet az Apja lánya című filmből

Olyan konfliktusforrássá vált András és Anita között a gyerekek kérdése, ami aztán túlnőtt rajtuk. Akkor lett kritikus a helyzet, amikor Anita úgy döntött, váratlanul beállít Andráshoz az egyik gyerekezős hétvégén. Nem volt jó ötlet.

Tudom, hogy nem volt szép tőlem és nem tartottam tiszteletben a kérését, amikor az egyik gyerekes hétvégéjén csak úgy átmentem hozzá szó nélkül. Gondoltam, ha kész helyzet elé állítom, akkor látni fogja, hogy semmi gond nincs azzal, ha találkoznak velem a gyerekei. Nem törtem rájuk az ajtót, hogy helló, én vagyok apátok barátnője, csak vittem egy tálca sütit szombat délután, mint egy jó barát. András teljesen lesápadt, amikor meglátott az ajtóban, de nem akart a gyerekek előtt balhézni, úgyhogy beengedett és mint egy régi ismerőst leültetett. Egy órát maradtam, sütiztünk, beszélgettünk, játszottam a gyerekeivel, teljesen idilli volt minden. Aztán amikor elmentem, kaptam Andrástól egy sms-t, hogy soha többé nem akar látni. Ennyi volt. Úgyhogy mondhatjuk, hogy a gyerekei miatt szakítottunk, de persze nem a gyerekek a hibásak.

A történetükből jól látszik, hogy egyikük sem kezelte túl jól a kialakult helyzetet. Meg lehet érteni Andrást, hogy védeni akarta a gyerekeit de meg lehet érteni Anitát is, hogy teljesen része akart lenni a szerelme életének. Nem könnyű szituáció, mindenesetre drukkolunk nekik, hogy legközelebb okosabban tudják megoldani az elvált apukás problémát.

Címlap

top