Család

Iszik, csajozik, és százezer a zsebpénze – pedig még csak 13 éves

Isznak, szívnak, csajoznak, pasiznak, a szüleiktől pedig rengeteg zsebpénzt kapnak. Egy teljesen átlagos budapesti iskola diákjairól szól a következő történet.

Nem titok, a lányom osztálytársairól van szó, a sztori pedig igaz, sajnos, hónapok óta hallom a meglepő hírmorzsákat. Az, hogy mélységesen fel vagyok háborodva, nem tükrözi a valós érzéseimet, mert közben iszonyúan félek is, hiszen ezek a gyerekek a kislányom osztálytársai. És szándékosan használom a kislány szót, mert egy 12-13 éves lány, az igenis gyerek még. Ahogyan a 12-13 éves fiú osztálytársai is azok. Bárcsak segítenénk őket abban, mi szülők, hogy gyerekként éljenek, ne pedig romlott kis felnőttként igyekezzenek parádézni…

A lányommal sokszor beszélgetünk az osztályáról, elvégre velük tölti a napja legnagyobb részét, különben is balhés társaság, nem bírnak velük a tanárok, szinte minden órán botrány van. Amikor hallgatom a történeteket, közben az zakatol a fejemben, hogy a pedagógusok miért nem tudnak rendet teremteni, hiszen felnőttek, akik megfelelő képzést kaptak erre. És a gyerekek miért nem viselkednek normálisan órán, erre a szülőknek kellene megtanítaniuk őket. Ha a tanárok nem tudnak érdekesen tanítani, hogy lekössék a gyerekek figyelmét, akkor legalább tekintélyük legyen, hogy rendet tudjanak tartani. Vagy ha ez sem megy, akkor írassanak dolgozatot minden óra elején, rövid idő alatt garantáltan csönd lesz, és akkor jöhet egy lebilincselő, varázslatos óra, amit élveznek a kölkök. Lehet, hogy naiv vagyok, de én így oldanám meg a helyzetet. Csupán egy pedagógust emleget úgy a gyerekem, hogy ő jó tanár, még kiabálnia sem kell, és mégis csönd van, mindenki figyel. Ő egy idősebb hölgy, még engem is tanított. Ez az arány azért eléggé elkeserítő!

A legutóbbi történeten egészen felháborodtam: azt mesélte a lányom, hogy a fiúk egy része ott aludt egyiküknél, de a szülők nem voltak otthon, vagyis a gyerekek magukra maradtak éjszakára. Remek ötletük támadt, és az otthoni piakészletet megdézsmálták, és jól berúgtak. Pálinkát vagy vodkát ittak, nem keveset, az egyik fiú annyira részeg volt, hogy leesett a lépcsőn. Már ott kezdek értetlenkedni, hogy miért kell 12-13 éveseket egyedül hagyni, hiszen bármi történhet, és kész a baj. Aztán az sem világos, miért van otthon annyi alkohol, hogy utána ne tűnjön föl senkinek, hogy elfogyott belőle. És rossz belegondolni is abba, hogy mi van akkor, ha a részeg gyerek kitöri a nyakát, és meghal. Ki a felelős ezért? Egyáltalán, hogy juthat eszébe a kölköknek, hogy jól berúgjanak? A történet végén egyébként az is kiderült, hogy a fiúk rendszeresen isznak sört, és ezt még csak nem is tiltják a szülők, ez belefér nekik. Hát, nekem nem fér bele. Nemcsak lányom, de egy 16 éves fiam is van, aki 15 évesen ivott először nulla százalékos ízesített sört, de rendes piát soha nem fogyasztott, nem is akart. Igaz, ő sportoló, neki mindennél fontosabb a teljesítménye, és ezért sok mindenről képes lemondani. A haverjai rendszeresen isznak, a szüleik tudtával, és nagyon jól emlékszem, hogy az én osztálytársaim is piáltak gimiben. Gimiben, de nem általános iskolában. Azért az nagy különbség!  Az, hogy a hetedikesek vízipipáznak, amiben ki tudja mi van, már csak hab a tortán…

A lányom egyik osztálytársa, aki afféle vezér a fiúknál, rendszeresen 100 ezer forintnyi zsebpénzzel rohangál. Mindenkit meghív, költi számolatlanul a szüleitől kapott pénzt, miközben sok felnőtt ember annyit keres, amennyit ez a gyerek elkölt havonta hülyeségekre. Gyanítom, hogy az osztályban kivívott státuszát is annak köszönheti, hogy mindig van nála pénz, ezért irigylik őt a többiek, mindig márkás cuccokban jár, közben pedig nem nagyon teljesít a suliban. Az osztályfőnök már többször jelezte a szülőknek, hogy ne csinálják ezt, nemcsak a saját gyerekük miatt, hanem a többiekre is legyenek belátással, mert a szegényebb vagy egyszerűen csak megfontoltabb családok gyerekeinek ez nem jó példa, de mindhiába.

Egyébként is rendkívül sikkes a kiskamaszoknak a nem tanulás, lassan ott tartunk, hogy az a gyerek, aki készül, tanul, teljesít, hülyévé válik a többiek szemében. Ez is nagyon gáz, és biztosra veszem, hogy kellő szülői ráhatással ezen lehet változtatni, sőt kell is. Minden gyerek elemi érdeke, hogy ne csak melegedni járjon az iskolába, hanem okosodjon is, ha már ott van…

És a végére még egy döbbenetes tény: a mai hetedikeseknek párkapcsolatuk van, a fiúk a lányok fenekét fogdossák, azokét, akivel járnak, a nyelvüket a torkukig dugják le az iskolában, mások szeme láttára, a tanárok nem győzik őket szétszedni. És csak reménykedni tudok, hogy ennél tovább nem merészkednek. Szakítanak, járnak, összevesznek, kibékülnek – és mindezt 12-13 évesen. Mi lesz 2 év múlva?

Anyukák, apukák, lécci,  ne pénzzel tömjétek a gyerekeiteket, hanem  beszélgessetek velük, és ne hagyjátok azt, hogy kiégett és lezüllött, mindenen túl lévő felnőttek váljanak belőlük, akár 16 éves korukra. Ha érzik a törődést, a bizalmat és a szeretet, akkor biztosan megnyílnak nektek, és ha őszintén elmesélik, hogy mi minden történik velük, akkor tudtok nekik segíteni, tudtok változtatni ezen. Elvégre, mi felnőttek akartuk, hogy megszülessenek, nem nőhetnek fel anélkül, hogy szeretnénk és óvnánk őket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top