Család

Nyílt levélben szégyenítette meg feleségét fürdőszobai szokásai miatt

Meg akarta változtatni felesége fürdőszobai etikettjét, ezért levelet írt neki a férj.

Egyesek szerint válóok lehet, ha az egyik középen, míg a másik a végén nyomja ki a fogkrémet a tubusából. Azért mi csak remélni tudjuk, hogy ennél kicsit több kell az igazi problémákhoz, de az biztos, hogy még a legkisebb aprósággal is őrületbe kergethetjük a másikat egy idő után. Így volt ezzel az a férfi is, aki megelégelte felesége fürdőszobai szokásait, így levelet írni neki, amit a tükörre kiragasztva otthagyott. A levélben többek között ez állt:

„Drága Rosie-mnak

Édes, emlékszel, hogy 20 nappal ezelőtt ezt mondtad nekem: Drágám, tudom, hogy a hogy a fürdőszobai szokásaim eléggé idegesítenek téged, de ígérem, hogy idén változtatni fogok rajtuk!

Sajnos nem sok minden változott. Valójában rosszabb a helyzet. Miért van az, hogy a fiókom a te sminktermékeiddel és egyéb dolgaiddal van tele? Neked négy fiókod van, nekem egy, a legfelső. Csak ezt akartam, mert annyira magas vagyok, hogy ehhez nem kell lehajolnom, ha szükségem van valamire.

De beszéljünk másról, például a fogkrémről. Mennyire nehéz a kupakot visszacsavarni rá, hogy a következő ember is használni tudja, és ne az elszáradt darabkákat szedegesse le róla? Törölközők: a fogashoz tartoznak, nem a padlóra ledobálva. Borotva: nagyapám mindig azt mondta, egy igazi férfi sosem osztozik a borotváján. Kíváncsi vagyok, mit mondott volna az öreg arról, hogy a feleség lenyúlja azt…

Szemetes: őszintén, mondd meg nekem, hiszel a szemetestündérben? 8 éve vagyunk együtt, ami 416 hetet jelent. Minden héten egyszer kicserélem a szemetest, vagyis eddig 416-szor tettem ezt meg, te soha.”

A levélben a férj részletesen kitér minden egyes kellemetlenségre, amit felesége okoz neki évek óta a fürdőszobában. A fenti sorokat olvasva tényleg elég idegesítő némelyik, de kíváncsiak lennénk arra, hogy ez a drága jó ember a lakás többi pontjában is ennyire pedáns és tökéletes-e. Miután a levél felkerült az internetre, sokan egyetértettek a férfivel, de számos olvasó mélyen elítélte őt. Azt nem tudni, a feleség hogyan reagált az okító szavakra…

Metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top