Család

Azt hitte, teherbe esett a férjétől, aki egy kísértet

Férje megnyugtatta, hogy ez nem lehetséges.

Ahogy arról néhány hete mi is beszámoltunk, a 45 éves Amanda Tague feleségül ment egy 1700-as éveben élt, Jack nevű kalóz kísértetéhez, akivel még 2014-ben ismerkedett meg. Az ír nő már korábban elmondta, hogy bár a kalózt még soha nem látta, olyannak képzeli, mint  A Karib-tenger kalózaiban Jack Sparrow. Egyébként úgy érzi, ő a lelki társa, a kapcsolatuk pedig, eltekintve attól, hogy a férfi nem látható, épp olyan, mint más pároké, és igen, szoktak szexelni is.

Amanda Tague 2016-ban ment feleségül a kísértethez (ITV)

Amanda azonban még ezek után is tudott újdonsággal szolgálni. Az ír ITV egyik műsorában elárulta ugyanis, hogy egyszer, amikor kimaradt a menstruációja, azt hitte, hogy teherbe esett a kísértettől.

„Elmondtam Jacknek, de ő azt válaszolta, hogy nyilvánvalóan nem lehetséges, hogy egy szellemnek biológiai úton közös gyermeke foganhasson egy emberrel, így biztonságban vagyok” – mesélte a nő.

Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése