Család

„Előre félek a házasságtól, mert akkor már nem szexelhetek így”

Miért megy bele egy harmincas évei közepén járó nő egyéjszakás kalandokba, szexbarátságba és rövid ismeretségekbe? Erre kerestük a választ, és két nagyon belevaló nővel beszélgettünk. Marcsi 35 éves, Lilla 37, és mindketten szeretnének családot, de amíg nincs, az életet is élveznék. Megdöbbentő őszinteséggel és rengeteg konkrét történettel meséltek a kalandjaikról.

Egy az egyéjszakás kalandokra vonatkozó kutatás ugyan megállapította, hogy a nők nagyobb arányban sajnálják, hogy megtörtént az alkalmi kapcsolat, mint a férfiak, vagyis háromból csak egy nő mondta azt, hogy örült alkalmi partnerének, míg a férfiak 50 százaléka maradéktalanul boldog volt tőle, az egyéjszakás kalandok növekvő száma mégiscsak felveti a kérdést:

Ha a nők, ahogy a statisztika mutatja, nagyobb számban boldogtalanok benne, miért csinálják, illetve a férfiak… ööö… kivel csinálják ilyen nagy számban?

Kiábrándult nőkkel, akik már erre is hajlandók, vagy mégsem arról szól a képlet, hogy a férfiak akarják, a nők pedig nem? Kicsit arra a kérdésre hasonlít ez, mint egyes kutatási eredmények esetén, amelyek kimutatják, hogy a férfiak jobban hajlanak a megcsalásra, mint a nők. Hiszen ha ez igaz, kivel lépnek félre? Azzal a kevés nővel, aki mégis hajlamos, vagy a többiekkel, akik nem hajlamosak, csak megteszik?

Bár nem kizárt, hogy társadalmi vakvágányon vagyunk, és az alkalmi szexet többen bánják, mint szeretik, mégis csinálják, az is lehet, hogy vannak olyanok, akiknek ez kimondottan jó, és ha nem feltételezzük, hogy mindenkinek a célja a hűségen alapuló monogám párkapcsolat, akár felfoghatjuk egy életszakasznak, létezésmódnak vagy egyéni beállítottságnak is. Erről tanúskodnak legalábbis az alábbi vallomások.

„Akkor megyek el egy pasival, ha szép, csinos, és egyből bejön… ja, meg amikor ovulálok” – kezdi Marcsi, és Lilla erre helyesel: „Ja, igen, az ovuláció nagy úr, olyankor minden könnyebben történik. Akkor utána is megyek a fickónak, nehogy elszaladjon.” „Pontosan – veszi át a szót Marcsi –, de bármit azért nem csinálok meg. Baráti körből nem engedek be senkit az ágyamba, nehogy a következő közös vacsinál feszengeni kelljen. Szóval tinder, jógaoktató, ilyenek. Velük úgyis mindenki lefekszik.” Lilla bólogat, bár hozzáteszi:

„Ma már azzal kezdik a férfiak, hogy »Helló, dugunk?«, na, az azért túlzás. Régebben volt még valami kedvesség az egészben. De ezt így nem mindig szeretem.”

„Azt azért elmondanám, hogy kétfajta egyéjszakás kaland van: amikor megyünk utána a dolgunkra, és amikor olyan jól sikerül, hogy találkozunk még. Ez olyan alacsonyan lógó gyümölcs, kár lenne nem leszakítani… Én személy szerint egyébként beleadok apait-anyait egy ilyen találkozásba, nem csak úgy elviselem. Elképesztően izgalmas dolgok tudnak kijönni belőle, és megmondom őszintén, előre félek, milyen lehet házasnak lenni. Akkor már nem lehet ezt csinálni?! Hát, ez a para, nem az antiobiotikummal túltolt hús!” Lilla sűrűn bólogat, mert ő is élvezi a kalandjait.

„Azt is imádom ebben – mondja Marcsi, aki láthatólag egyre szívesebben beszél a témáról –, hogy ilyenkor a saját szexualitásom teljesen új mélységeit tapasztalhatom meg. Volt már szerencsém például kikötözős szexhez, közönséges beszédhez még horvátul is (ahogy nem tudok), és mondhatom, hogy imádtam! Amikor a másik fél tapasztalt volt, mindenféle extremitást bevállaltam, és úgy éreztem, egy kincsesbányát kapok.”

Lilla a legjobb élményeit régebben szerezte, amikor a férfiak még odatették magukat, ami szerinte ma már jórészt kiveszett.

„Akkoriban a félénkebbek közül válogattam, mert az volt a tapasztalatom, hogy ők istennőként kezelnek. Bátorítani kellett őket, de utána óriási élményt nyújtottak, és jól értettek a női testhez. Aki meg túlzottan nyomult, az a végén csak a saját, instant kielégülését tartotta fókuszban, és tett az én igényeimre. De én sem voltam egyszerű: azt akartam, hogy azon az egy éjszakán szeressenek, öleljenek, jól dugjanak, ahogy szeretem, és cserébe én is a maximumot nyújtottam.”

„Az egyik srác megjelent mindenféle szexkiegészítőkkel, pórázzal meg ilyenekkel, és elég extrém dolgokat mutatott nekem – meséli Marcsi. – Odavoltam érte. Nélküle nem tudnám, hogy ez mennyire bejön nekem. Nem tudom, hogy van ez, hogy az adoniszok nem köteleződnek el, hanem tindereznek, kikötöznek, felizgatnak, és szerencsére megtalálnak engem, a puhatestű apukák meg otthon ülnek, és ki tudja, mivel foglalják el magukat. Mindenesetre gyönyörű férfiak jönnek hozzám, holott egyáltalán nem vagyok modellalkatú, mégis imádnak. Persze

előfordul az is, hogy teljesen mást kapok, mint amit vártam.

Például egy srácról azt hittem, rokon lelkek vagyunk, amikor meg találkoztunk, kiderült, hogy elhanyagolja a testét, és hagyományos kockafej, aki nem foglalkozik magával. Leléptem. Olyan is volt, hogy a Facebook-profilképből kiderült, hogy a fickó házas… elég lelombozó. Egyszer kitaláltam, hogy megtisztítom magam ezektől az egyéjszakás kalandoktól, hogy bevonzzam az igazit, emiatt elküldtem egy-két iszonyúan szexi huszonhárom évest. Azóta is bánom, mert rájöttem, hogy nem önismeretre kell szánni az időt, hanem minőségi szexre, ami meghozza az önismeretet is.”

A lányok egyetértenek abban, hogy a dolog varázsa az, hogy az ember ilyenkor belebocsátkozik valami újba, ismeretlenbe, ahol bevállalja, hogy védtelen és őszinte, mert a szexuális hevületben túl sok megjátszásnak nincs is helye. „Ezek felkavaró élmények testileg és lelkileg is, de szerintem azért, mert én tényleg bele tudok merülni. Csomó önismereti csoport van, hogy legyél önmagad, meg legyél autentikus, akármi is történik, szerintem ez hülyeség. Mindenki menjen el bulizni, és engedje, hogy egy ilyen kaland kialakuljon. Sokkal többre megy vele” – foglalja össze a véleményét Marcsi.

Két életerős, vidám lányt látok magam előtt, akik néha elszomorodnak az élettől, máskor viszont boldogan vetik bele magukat.

Azt hiszem, elég jó reklámot csináltak az egyéjszakás kalandokhoz, bár tény, hogy nem mindenkinek jön be a gyors ismerkedés, nem mindenki tudja elengedni magát hamar egy félig idegen karjában. A lányok szerint viszont ha jól sikerül, nagy élményekre is számíthatunk.

Egy dolgot mindenképpen megmutatnak a vallomásaik: az élet nemcsak a házasság és az elköteleződés iránti vágyról szól, hanem sokszor a felszabadult érzékiségről, amit sokan nem egy biztos kapcsolatban találnak meg, vagy legalábbis életük egy szakaszában nem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top