Család

Siralmas adatok jelentek meg az iskolából lemorzsolódó diákokról

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a diákok 20 százaléka idő előtt elhagyja az iskolát, Győr-Moson-Sopron megyében 5 százalék alatti ez az arány.

Minden ötödik borsodi és nógrádi diák idő előtt hagyja ott az iskolát, míg Győr-Moson-Sopron megyében 5 százalék alatt van azoknak az aránya, akik nemet mondanak a tanulásra – írja az Eduline a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézetének friss oktatási kiadványa nyomán.

Az Európai Bizottság azokat a 18-24 éves fiatalokat tekinti korai iskolaelhagyónak, akiknek általános iskolai vagy annál alacsonyabb végzettségük van, és nem vesznek részt iskolarendszerű vagy azon kívüli képzésben.

Míg az unióban csökken, Magyarországon 2010 óta emelkedik az iskolaelhagyók aránya. Az EU átlaga 2016-ban 10,7 százalék volt. Magyarországon 10,5 százalékról 12,5-re nőtt az iskolaelhagyók hányada 2010 és 2016 között.

A régiók között hatalmas eltérések vannak. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 18,8 százalék volt a korai iskolaelhagyók aránya 2006-ban. Tíz évvel később ez több mint 20 százalékra nőtt.

Győr-Moson-Sopron megyében töredéke ez az arány: 2006-ban 6,5 százalék volt, és 4,5 százalékra csökkent 2016-ra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top