Család

Hamis mítoszok a gyerekkel való együtt alvásról

A kisgyerekkel való együtt alvásról általában minden ismerősnek megvan a határozott álláspontja. Van, aki a végletekig ellenzi a gyerek szülői ágyba való beengedését, más pedig az egekig magasztalja az együtt alvás lelki fejlődésre gyakorolt hatását. Íme a leggyakoribb hamis mítoszok az együtt alvással kapcsolatban.

Teljesen biztonságos a szülőkkel való egy ágyban alvás

A szakemberek szerint ez így nem teljesen igaz. Különösen a három hónapnál kisebb csecsemőkre nézve kockázatos, ha szüleik között alszanak, mert álmukban a felnőttek véletlenül rájuk fordulhatnak, esetleg rájuk csúszhat a paplan vagy a párna, így fennáll a fulladás veszélye. Minél nagyobb a gyerek, annál biztonságosabb a szülőkkel való egy ágyban alvás, azonban csecsemők számára a szakemberek inkább a szülői ágy mellett elhelyezett bölcsőt ajánlják. Így a baba érzi a szülők közelségét – ami a kutatások szerint segíti a fejlődésben –,  mégis biztonságban alhat. 

Ha a szülő egyszer beengedte az ágyába, soha sem fogja tudni kitenni belőle a gyereket

Minden átmenet nehéz, de a szakemberek szerint azért egyáltalán nem lehetetlen több hónap együtt alvás után sem átszoktatni a gyereket a saját ágyába. A leghatásosabb módszer az átszoktatásnál a kisgyerek mellett maradni amíg elalszik, majd kilopózni a szobájából.

A gyerekükkel együtt alvó szülőknek megszűnik a szexuális életük

Az emberek előszeretettel kapcsolják össze a szexuális életet az éjszakával, pedig a kisgyerekes szülőknek az egész napi fáradtságtól általában pont addigra megy el a kedvük a szextől. Az ebéd utáni szieszta vagy egy olyan időszak, amikor a gyerek a rokonokkal van, esetleg játszik, szintén tökéletesen alkalmas lehet a szexre a szülőknek.

A szülőkkel való együtt alvásnak nincsen kimutathatóan pozitív hatása a gyerekre

Ezt az állítást is számos kutatás megcáfolta már. A szüleik közelében alvó csecsemőknél például szabályosabb szívverést és lélegzést figyeltek meg a kutatók. Illetve a szoptató nők számára is kevesebb stresszel jár az éjszakai felkelés, ha babájuk a közelükben alszik. A szakemberek ezért elsősorban nem az egy ágyban alvást, hanem a gyerekkel való egy szobában alvást javasolják a szülőknek.

(Forrás: Fatherly)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top