2018. Március 22.

5 alapdolog, amit minden szülő megtaníthatna a gyerekének

Időnként rémesen maradinak érzem magam, de ettől még időről időre felmerül bennem, hogy vajon miért nem nevelik a gyerekeket a szüleik. Hiszen ez a dolguk. Nem mindig könnyű, nem mindig jó, de ettől még nem árt nekifutni és csinálni. Konkrétan megőrülök, hogy nem tudnak a gyerekeim barátai köszönni, megköszönni, kommunikálni, és a legalapvetőbb udvariassági szabályokkal sincsenek tisztában.

Sz.N.

Köszönni tudni kell

Nem hiszem el, hogy olyan nehéz megtanítani egy gyereknek azt, hogy köszönjön. Köszönjön, ha belép valahová, és köszönjön el, ha kilép egy helyről. Üdvözölje az ismerősöket, nyissa ki a száját, és lehetőleg úgy, hogy hallja a másik is, hogy köszönt…

Megköszönni sem árt a dolgokat

Rendszeresen kajálnak nálunk a gyerekeim barátai, de csak kevesen köszönik meg azt, amit eléjük teszek. Belapátolják, aztán se bű, se bá. Egy idő után megelégeltem, és megkérdeztem, hogy ilyenkor nem szoktak otthon valamit mondani az anyukájuknak? Mondjuk azt, hogy köszönöm vagy ilyesmi? Furcsán néztek rám, vonogatták a vállukat, aztán feladtam, mondtam, hogy pusztán egy köszire várok. Azóta – legalább nálunk – megy a dolog. Csak nem hiszem, hogy más gyerekeit nekem kellene nevelnem.

Ha vendégségbe mész, akkor vigyél valamit!

A nagymamám mindig nagyon szegény volt, mégis elképzelhetetlen volt számára, hogy ne vigyen magával valami apróságot, ha vendégségbe indult. Megtanultam, hiszen ezt láttam, anyukám is mindig vett valamilyen ajándékot, ha vendégségbe mentünk, a gyerekekre pedig külön gondolt. Ez számomra is evidens. Ha a gyerekeim átmennek a barátaikhoz, akkor egy dobozos levet, egy csokit, vagy valamit tuti, hogy a kezükbe nyomok. Annyira megtanulták, hogy amikor nem vagyok otthon, akkor felhívnak, hogy anya, mit vigyek. Bevallom, örülök neki. Hozzánk csak a lányom barátnője hoz néha valamit, de tekintve, hogy ő szinte családtag, soha nem várnám el tőle…

Időseknek add át a helyed!

Ha a földdel az ég egybe ér, én még mindig felállok, ha egy idős ember felszáll a buszra. Ezt gyakorlatilag beleégette jóanyám az agyamba, mérlegelés nélkül pattanok fel. Aztán körbenézek, és nem értem, hogy a kamaszok miért nem mozdulnak meg. Utólag mindig rájövök, hogy már én sem vagyok fiatal, de ez reflexszerű dolog.

Szólj, ha késel!

Az idődet senki sem tudja visszaadni, ezt sokszor hallottam Szilvi barátnőmtől. A nagymamám pedig azt tanította, hogy randevúról éppen öt percet illik késni, minden más helyre öt perccel előbb kell érkezni. Ez is így maradt bennem, és szívből gyűlölöm, ha valaki késik. Természetesen előfordulhatnak kivédhetetlen helyzetek, de akkor szóljon az illető. Írjon egy sms-t, telefonáljon, jelezzen postagalambbal vagy bárhogy, és akkor senki nem bosszankodik. Az udvariasság nem ördögtől való!

Folytasd a sort, ha valami kimaradt!