Család

96 évesen kezdi el a középiskolát

Mélyszegénységben nőtt fel, gyerekkorától kezdve dolgozott, az általánost is 92 évesen kezdte el. Élete álma, hogy leérettségizzen 100 éves koráig.

Középiskolásnak állt Mexikóban egy 96 éves néni, hogy teljesítse élete álmát, vagyis leérettségizzen százéves koráig. Guadalupe Palacios az érettségi után legszívesebben óvónőnek tanulna.

Készen állok, hogy mindent beleadjak

– mondta Palacios az első iskolanapján Tuxtla Gutierrezben, Chiapas tartomány déli részén. Osztálytársai nagy tapssal fogadták az asszonyt, aki lelkesen jegyzetelt a matematika- és a kémiaórán. Még a táncórára is szívesen becsatlakozott.

Fotó: MOYSES ZUÑIGA / AFP

Mondanunk sem kell, Palacios mélyszegénységben nőtt fel, gyerekkorától kezdve családja gazdaságában kellett dolgoznia, ezért nem járhatott iskolába. Felnőttként csirkét árult a piacon, és hat gyereket nevelt fel.

Csak 92 évesen döntött úgy, hogy itt az ideje megtanulni írni és olvasni. 2015-ben jelentkezett egy felnőttek számára kialakított népiskolai programba, és négy év alatt befejezte az általános iskolát.

Mivel azonban a közelben nincs elérhető felnőtt gimnáziumi képzés, Guadalupe Palacios nála 80 évvel fiatalabb osztálytársak között fogja elsajátítani a középiskolai tananyagot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése