Család

Nyílt levél a férfinak, aki kirabolta a 12 éves lányomat

Tényleg 12 éves kislányokat kell fenyegetni és rángatni egy nyamvadt ezresért? Mégis hogy képzeli ez a férfi, hogy terrorizál egy gyereket fényes nappal az utcán?

Neked szól a levél, aki lefogta a 12 éves lányomat a Keleti pályaudvarnál a minap, és elvette tőle az ezer forintját. Fényes nappal, délután háromkor, felnőtt férfi zaklathat és kirabolhat egy kislányt a tömegben, és senki még az ujja hegyét sem mozdítja meg. Nagy szerencséd, hogy nem voltam ott, nem tetted volna zsebre azt, amit tőlem kaptál volna érte.

Azért mersz ilyeneket csinálni, mert tudod, mennyire érzéketlen világban élünk, tudod, hogy nem segít itt senki egy gyereknek, ha bajban van.

Pontosan tudod, hogy ha odamész egy 12 éveshez azzal, hogy sérült gyerekeknek gyűjtesz, akkor az a gyerek hinni fog neked, és segíteni akar. Mert még van benne jóérzés, még nem rontották meg az olyan lelketlen, utolsó alja népek, mint amilyen te is vagy. Gratulálok, hogy megrengetted a hitét az emberekben, és sikeresen létrehoztál egy újabb olyan embert, akinek esze ágában sem lesz segíteni, inkább elszalad, ha valaki hozzászól az utcán.

A lányom adni akart a kis zsebpénzéből neked pénzt, mert megsajnálta a sérült gyerekeket, és volt benne jó szándék. Odanyújtott neked egy százast, ami neked nem volt elég, felháborodtál, megmarkoltad a karját, és közölted vele, hogy addig nem ereszted el, amíg nem adja oda neked az ezrest, amit láttál a tárcájában. Hol az atyaúristenben élünk, hogy ilyet megengedsz magadnak felnőtt férfi létedre? Milyen elferdült agy kell ahhoz, hogy egy gyerekkel keménykedj, és rángasd a karját a pénzéért? Mégis mit képzelsz, hogy jössz te ahhoz, hogy bárkiből pénzt erőszakolj ki? Legalább egy felnőttel tennéd, na de gyerekkel kezdesz?

nyílt levél rablás gyerek

Képünk illusztráció! Forrás: Unsplash

Ott tartunk ma, hogy ilyen megtörténhet, egy 12 évest ki lehet rabolni következmények nélkül.

Meg lehet fenyegetni, lehet bántalmazni a nyílt utcán, egy olyan forgalmas helyen, mint a Keleti pályaudvar, úgy, hogy senki még a füle botját sem mozgatja miatta. Érthetetlen, hogy az ilyen férgek, mint te, megtehetnek bármit, még azt is, hogy gyerekektől rabolják el a zsebpénzüket. Hány áldozatod volt már vajon? Ilyen kemény legény vagy a nagydarab, szőrös férfiakkal is? Valahogy azt sejtem, hogy nem, és ha egy méltó ellenféllel találod szemben magad, akkor nem rángatod és követeled a pénzét, hanem füledet és farkadat behúzva sunnyogsz arrébb. Mert te ekkora nagy férfi vagy, hogy csak gyerekekre és, gondolom, idősekre vadászol, azokra, akik nem tudják megvédeni magukat. Lefogadom, hogy még a kutyákba is belerúgsz csak úgy, kedvtelésből, mert eddig terjed az agyad, hogy a kisebbeken és gyengébbeken le lehet vezetni a feszültséget.

Nagyon remélem, hogy nincs saját gyereked, vagy ha mégis van, rendkívül sajnálom szegényt, amiért egy ilyen gerinctelen apa jutott neki. És remélem azt is, hogy egyszer szembetalálod magad egy olyannal, aki legalább annyira agresszív, mint te, és nem egy 12 éves kislány, hanem mondjuk egy 150 kilós, 2 méteres férfi, aki úgy nyakon vág, hogy a fal adja a másikat. Hátha akkor helyrerázódik a fejedben a zavar, és nem fogsz többet rángatni és kirabolni gyerekeket fényes nappal az utcán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top