Család

15 órát repültek, de nem jutottak sehova

Ez minden utazó rémálma

A walesi Paul Davies és felesége, Ana egy hét kikapcsolódást terveztek Madeirán, ehhez pedig az easyJet gépét vették igénybe. A dolgok azonban nem úgy alakultak, ahogy tervezték.

 

Bristoltól 3 óra és 40 perc az út Madeiráig, ahol azonban a vihar miatt nem tudtak leszállni. Átirányították őket Lisszabonba, ahol másfél órát vártak, mielőtt újra megpróbálkozhattak volna Madeirával.

Amikor azonban visszaértek, a kapitány közölte, hogy 8 gép várakozik előttük, de egyik sem tud leszállni az időjárás miatt. Ezúttal Portóba küldték őket vissza, ahol 39 ember úgy döntött, kiszáll, a többiek pedig hazarepültek Bristolba.

15 órát utaztunk, ez alatt mintegy 6 ezer kilométert tettünk meg, és mégse jutottunk sehova

– panaszkodott a pár.

Az easyJet felvette velük a kapcsolatot, és elnézést kért a történtekért.

Forrás: Daily Star

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top