Család

A lakását és a pénzét is kicsalta a 92 éves férfitől a fiatal nő

Az idős budapesti férfi a csaló nő nevére íratta lakásának tulajdoni hányadát, és még pénzt is adott neki. Vádat emeltek a nő ellen.

Egy 30 éves nő a vád szerint azért férkőzött a már hanyatló egészségi állapotban lévő, demenciában szenvedő 92 éves férfi bizalmába, hogy csalással szerezze meg a pénzét és az ingatlanát – közölte az ügyészség.

A nő 2016 tavaszán ismerkedett meg az idős férfival, akivel elhitette, hogy csak a javát akarja. Ehelyett el tudta érni, hogy a férfi ajándékozási szerződéssel a nevére írassa XX. kerületi ingatlanának tulajdoni hányadát. Arra is rávette, hogy 290 ezer forintot vegyen ki neki a bankból.

A nő rokonsága egyből megkezdte az ingatlan birtokba vételét, de ezt észrevette az ingatlan másik tulajdonosa, ami miatt több incidens is volt a felek között.

Az időskorú sértett egészségi állapota időközben még rosszabbra fordult, ezért 2016 júniusában kórházba szállították, majd gondnokság alá helyezték. A sértett 2018 márciusában elhunyt.

A nő összesen mintegy 9 millió forint kárt okozott az idős férfinak. Az eljárás során a bíróság elrendelte a vádlott ingó és ingatlan vagyonának zár alá vételét, a sértett ideiglenes gondnoka pedig azért indított pert, hogy érvénytelenítsék az ajándékozási szerződést.

A kerületi ügyészség a vádlottal szemben jelentős kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette, és közokirat-hamisítás bűntette miatt nyújtott be vádiratot, és végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top