Család

52 évvel elvesztése után lett meg a karikagyűrűje

Krikettezés közben esett le a férj ujjáról, fél évszázaddal később tökéletes állapotban bukkant rá.

Az angliai Durhamban élő Eddie Stokoe az 1966-os esküvője után fél évvel elvesztette a karikagyűrűjét. Elmondása szerint krikettezés közben tűnt el, és azt hitte, soha többé nem látja viszont.

Minden ékszert le kellett vennünk magunkról, mielőtt kimentünk a mezőre játszani, és amikor befejeztük, sehol sem találtam. Mindenhol kerestem, heteken át kijártam és folyamatosan pásztáztam a talajt, de eredménytelenül. Amikor beláttam, hogy végleg eltűnt, úgy éreztem, belepusztulok” – mesélte a 73 éves Eddie. Mint mondja, a gyűrűnek komoly érzelmi értéke volt, mivel mindkettőjük neve bele volt vésve az övébe is, akárcsak a neje gyűrűjébe.

52 évvel később egy nap azonban azzal hívta fel 81 éves bátyja, Billy, hogy megtalálta a gyűrűjét, pont ott, ahol Eddie elvesztette, ráadásul tökéletes állapotban van.  „Nem tudtam elhinni, hogy ez idő alatt végig ott volt. Lehet, hogy felkapta egy szarka, majd kicsivel odébb leejtette, de az is lehet, hogy csak most forgatta ki a talajból valamilyen mezőgazdasági gép” – találgatott az idős férfi.

Ám nemcsak ő volt teljes extázisban, hanem a felesége is, Jean. „Amikor a kezembe adták, rohantam vele haza és megmutattam Jean-nek. Örömében sírni kezdett” – mesélte Eddie. „Hihetetlen! Bár tudna beszélni, hiszen 52 év alatt sok minden történt, rengeteg sztorija lenne” – mondta viccesen.

Bár Eddie gyűrűsujjára már nem passzol a megtalált karikagyűrű, úgy döntött, a kisujján hordja, és megfogadta, soha többé nem veszi le, nem akarja kockáztatni, hogy ismét eltűnjön.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top