Család

Megmentette anyukája életét a 6 éves kislány

Igazi hős! Nem esett pánikba, amikor édesanyja rosszul lett, egyből kapcsolt, hogy mit kell tenni. Kitüntetést kapott a rendőrségtől.

Eszméletlen állapotban talált rá anyukájára a 6 éves Ruby. Az angliai Staffordban élő kislány nem esett kétségbe, kioldotta édesanyja ujjával a telefon ujjlenyomat-olvasóját, és egyből hívta a 999-et, azaz a központi segélyhívót, és teljesen higgadtan válaszolt a központos kérdéseire.

Megmondta a nevét, az életkorát, és azt is, hogy rajta kívül senki sincs a házban, aki segíteni tudna, sőt azt is, hogy anyukája lélegzik, mert „látja, ahogy a hasa fel- és lemegy”. A segélyhívást fogadó egészen addig Rubyval maradt, amíg meg nem érkezett a mentő.


Édesanyja nagyon büszke rá, mint mondja, sosem felejti el, hogy mit tett érte a kislány. „Még egész kis korában megtanítottam neki, hogy vészhelyzet esetén azonnal hívja a 999-et, de nem gondoltam volna, hogy valaha alkalmaznia is kell” – jegyezte meg.

A hős Ruby elismerő oklevelet kapott az életmentésért a staffordshire-i rendőrkapitányságon.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top