Család

Elsodorta a babakocsit toló anyukát a figyelmetlen autós

Figyelmetlensége miatt sodort el egy babakocsit toló kismamát egy autós Komádiban és meg sem állt segítséget nyújtani. A rendőrség a nyomára akadt, pénzbüntetés várhat rá, és bukhatja a jogosítványát is.

Cserbenhagyás miatt kell majd bíróság elé állnia annak a komádi férfinak, aki autójával elsodort egy babakocsit toló nőt még 2017 novemberében. Az ügyészség szerint a baleset egyértelműen az autós figyelmetlensége miatt következett be, mert semmilyen körülmény nem akadályozta abban, hogy észlelje az úttest jobb oldalán babakocsit toló asszonyt.

Viszont valami miatt mégis későn vette észre, így az autó bal elejével elsodorta az édesanyát, aki ütközés következtében nem esett el, de az egyensúlyából kibillent, míg a babakocsi az úttest melletti füves területre borult.

Babakocsik – képünk illusztráció

A sofőrben annyi jóérzés sem volt, hogy megálljon, és meggyőződjön arról, hogy a balesetben akár az anya, akár a gyermek megsérült-e, helyette továbbhajtott.

A nő 8 napon belül gyógyuló csípőzúzódást szenvedett, a 7 hetes csecsemőnek sérülése nem lett, szerencsére még a babakocsiból sem esett ki.

A férfival szemben segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség, a vádiratban pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top