Család

Így nőttek a pedagógusbérek az elmúlt évek alatt

Akár 50 százalékkal is emelkedhetett egyes pedagógusok bére az elmúlt években a Magyar Hírlap szerint.

A pedagógusok bére 2013 és 2017 között átlagosan ötven százalékkal nőtt; az emelés érintette az óvónőket, a felsőfokú végzettségű bölcsődei nevelőket, valamint a területi gyermekvédelmi szakszolgálatnál dolgozó örökbefogadási tanácsadókat is – írta a Magyar Hírlap szerdán.

A lap összeállítása szerint egy pályakezdő, egyetemi végzettséggel rendelkező pedagógus négy éve 130 ezer forintot keresett, ma 203 ezer forintot, egy húsz éve dolgozó, szintén egyetemi végzettségű pedagógus pedig a béremelés előtt 173 ezer forintot kapott, ma ennek csaknem a dupláját, 335 ezer forintot.

A felsőoktatási dolgozók bére 2016–2018 között átlagosan huszonhét százalékkal nőtt, egy oktató, kutató, tanár munkakörben dolgozó átlagbére 2015-ben 409 891 forint volt, 2016-ban pedig már 433 758 forint.

Az, hogy bruttó vagy nettó összegekről van-e szó, az nem derül ki a lap összeállításából.

A Magyar Hírlap kitér arra, hogy az ágazati szakszervezetek és a Nemzeti Pedagógus Kar a pedagógusok bérét meghatározó, úgynevezett vetítési alap inflációkövető emelését, illetve a minimálbérhez igazítását javasolja, de jövőre még biztosan a 2015-ben rögzített, 101 500 forintos vetítési alap lesz érvényben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top