Család

„Az exférjem a legjobb barátom, de nincs köztünk semmi”

Nem feltétlenül alakul úgy egy válás, hogy kígyót-békát kiabálnak egymásra az exek, és a gyerekeket rángatva próbálnak a másikon bosszút állni.

Nem kampányolunk a válás mellett, mert természetesen az a legjobb, ha egyben marad a család, amennyiben sikerül megoldani a párkapcsolati problémákat. Ám van az a helyzet, amikor már nincs mit menteni, már nincs más megoldás, mint a válás, ha ép ésszel akarjuk megúszni az életet, és a gyerekeknek sem akarunk életre szóló traumát okozni. Szerencsére olyan korban élünk, amikor már nem muszáj megnyomorítani magunkat és a gyerekeket, nem kell megalkudva élnünk, bántalmazást tűrni szótlanul, hanem megtehetjük, hogy elválunk. Ám az nem mindegy, hogyan tesszük.

Az, hogy milyen lesz a válás, két emberen múlik.

Mert megfeszülhetsz, lehetsz a végletekig türelmes, jó fej, megértő és empatikus, ha a másik ellenséges, bosszúszomjas és terrorizál a távolból. Akkor nincs más lehetőséged, csak az, hogy védd magad és a gyerekeket. A szép válás akkor valósul meg, ha a szülők képesek együttműködni, tiszteletben tartják a másik idejét, életét, és mindketten a gyerekek érdekeit tartják szem előtt. Képesek túllépni a sértettségen, a múltban hagyni a párkapcsolati problémákat, és tényleg új fejezetet nyitni az életükben. Nem féltékenykednek, ha az exnek új csaja, pasija lesz, nem üzengetnek a gyerekkel, nem feketítik be a másikat, nem panaszkodnak boldog-boldogtalannak az exre, nem hibáztatják még azért is, amit el sem követett, és úgy általában nem akarnak belemászni a másik életébe.

Ehhez viszont fel kell nőni.

Felnőttként felelősséget kell vállalni a tetteikért, szülőként gondolkodni, nem sértett hároméves gyerekként, aki földhöz veri magát, mert nem az történik az életében, amit kitalált a kis fejében. A legtöbb eldurvult válás oka az, hogy a két ember nem képes felnőtt módon viselkedni egymással, hanem visszaesnek ovis szintre, csak már sokkal bővebb az eszköztáruk arra, hogy bosszút álljanak egymáson, már nem kell megállniuk ott, mint középsőben, amikor azt kiabálták mérgükben a másikra, hogy „akkor soha többé nem leszek a barátod!” 30-40 évesen már ott van a kezükben az ügyvéd, a pénz, a manipuláció, a hatalom, amivel remekül tönkre tudják tenni egymást és a gyerekeik életét.

válás gyerekek barátság

„Az exfeleségem sem akarta sosem akadályozni a láthatást, hiszen nem akarta bántani a gyerekeket.” (Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash)

Vannak, akiknek sikerül szépen elválni

Katáéknál jól alakult a válás, szerinte azért, mert már a házasságuk alatt kiadták minden mérgüket magukból.

„A végsőkig küzdöttünk, hogy együtt maradjunk. Mindent megpróbáltunk, talán ezért is sikerült szépen, barátságban elválni, mert addigra már nem maradt bennünk semmiféle méreg egymás felé.

Sok év eltelt, mire a válás gondolatától eljutottunk odáig, hogy tényleg megtegyük, ezek alatt az évek alatt pedig barátsággá szelídült köztünk a kapcsolat. Azt hiszem, felnőttünk közben mindketten.

Emlékszem olyan éjszakába nyúló beszélgetéseinkre, amikor csak azt soroltuk, hogy a másik miben hibázott. Aztán olyanokra, amikor az önostorozás volt soron, hogy mi mindent szúrtunk el, mit kellett volna máshogy. Feltettük az összes „mi lett volna, ha?” kérdést, aztán beláttuk, milyen felesleges. Úgyhogy azt gondolom, azért alakulhatott úgy, hogy mostanra a legjobb barátom lett az exférjem, mert mi válás előtt már elváltunk egymástól lélekben.”

Balázséknál azért sikerült a szép válás, és maradt a jó viszony az exfeleséggel, mert mindketten a gyerekeket tartják a legfontosabbnak az életükben.

„Nem volt tudatos megegyezés, csak mindketten olyan beállítottságúak vagyunk, hogy nem is volt kérdés, hogy a gyerekek érdekeit nézzük.

Például amikor a gyerektartásról volt szó, eszembe sem jutott, hogy küzdjek azért, hogy minél kevesebbet kelljen fizetni, vagy hogy ne fizessek, hiszen azzal a saját gyerekeimnek ártanék. Ugyanígy a kapcsolattartás esetében sem merült fel bennem soha, hogy átverjem az exemet, és ne menjek, csak hogy neki rossz legyen, mert akkor a gyerekeimnek okoznék csalódást. Az exfeleségem sem akarta sosem akadályozni a láthatást, hiszen nem akarta bántani a gyerekeket azzal, hogy eltiltja őket az apjuktól, akit szeretnek.

Nem volt abból sem gond, hogy nekem új párom lett közben, én sem problémáztam rajta, hogy az exem férjhez ment újra, sőt szerveztünk egy közös vacsorát, amin az új párok is ott voltak, és átbeszéltük, hogyan működjünk együtt.

Azt gondolom, ha mindkét fél a gyerekeket tartja szem előtt, hogy az ő lelkük ne sérüljön, hogy érzelmileg és fizikailag gondoskodjunk róluk, akkor egy csomó konfliktus létre sem jön a szülők között. A mi esetünkben legalábbis így volt. Persze más a helyzet, ha az egyik fél megbízhatatlan, alkoholista, bántalmazó… Ha csak az egyik szülő nézi a gyerekek érdekeit, akkor megette a fene az egészet, akkor nem lehet jó kapcsolatban maradni, mert akkor védeni kell a gyerekeket a sérülésektől.”

Nincs mese, ha szépen akarunk elválni, ahhoz felelősséget kell vállalni, fel kell nőni, és tényleg csak a gyerekek érdekeit nézni. Mindkét fél részéről. Csak így működik a gyakorlatban a szép válás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top