Család

Tényleg fertőz? Tévhitek az ekcémáról

Akik érintettek a betegségben, ismerik az ekcéma tüneteit. Azok viszont, akik nincsenek tisztában azzal, mit jelent a dermatitis, tévhitekben élhetnek.

Fertőz az ekcéma? Ahogyan a legtöbb betegség kapcsán, az ekcémáról is számos tévhit kering. Azok, akik nem találkoztak még a betegséggel, első látásra általában megijednek tőle, és azt gondolják, hogy a nem túl esztétikus elváltozás fertőző lehet. Az ekcémához kapcsolódó tévhitek közül ez az egyik leggyakoribb, azért is fontos hangsúlyozni, hogy az ekcéma nem fertőz, így elkapni sem lehet egy másik embertől. A sokszor kellemetlen helyzeteket, belső feszültséget teremtő bőrpírt, bőrszárazságot a tévhitek miatt is viselik nehezen a betegségben szenvedők – pedig nem kellene.

Egyféle ekcéma létezik?

Az ekcémáról sokan azt sem tudják, hogy két fajtája létezik. Az egyik változata a kontakt dermatitis, amely külső tényező hatására alakul ki. Vagyis a bőr érintkezik valamilyen anyaggal, ami reakciót vált ki a szervezetből – lehet a kiváltó ok kozmetikum, tisztítószer vagy akár ékszer is. Ilyenkor, ha a betegek tudják, mitől jött ki az ekcémájuk, azt távol kell tartaniuk maguktól, és jó esetben a probléma megszűnik, és a bőr visszanyeri az egészségét. Az ekcémának van egy másik változata is, az atópiás dermatitis, amelyről még az orvosok sem tudják biztosan, hogy mitől alakul ki. A genetikai hajlam meghatározó tényező lehet, és az életmód is befolyásolhatja az ekcéma megjelenését. A pszichés tényezők közül a stresszt is a kiváltó tényezők közé sorolják a szakértők. Az allergén ételek fogyasztása is meghatározó lehet a betegség kialakulása kapcsán, sőt azok a meglévő bőrelváltozások tüneteit is tovább erősíthetik.

ekcéma száraz bőr

Nem lehet megelőzni?

Sok esetben sajnos igaz, hogy az ekcémát nem lehet megelőzi, ám vannak dolgok, amik betartásával tehetünk azért, hogy elkerüljük a tünetek fellángolását. A kontakt dermatitis esetében például egyszerűen csak el kell távolítanunk a környezetünkből azt a tényezőt, amely kiváltotta az allergiás reakciót, és ezáltal a bőrünk is visszanyerheti megfelelő állapotát. Az atópiás dermatitis esetében már nehezebb a helyzet, de ha odafigyelünk azokra a tényezőkre, amelyek hatására tüneteink rosszabbodnak, jó eséllyel javíthatunk az állapotunkon, vagy épp megelőzhetjük az ekcéma kialakulását. A bőr mindennapos hidratálása és a benne élettanilag található lipidek visszapótlása erre kifejlesztett készítményekkel jó alap a megelőzéshez, ahogyan az is segít, ha alaposan megválogatjuk azokat a kozmetikumokat, amelyeket használunk. A viselt ruhák anyaga sem mindegy, ahogy a táplálékok megfelelő összetétele és minősége is hozzásegíthet az ekcéma megelőzéséhez.

A gyerekek betegsége?

Tévhit, hogy az ekcéma csupán a gyerekeket érinti. A betegség minden életkorban lecsaphat, nemtől függetlenül. Az viszont már igaz, hogy az atópiás dermatitisz életkoronként más-más testrészeken produkál tüneteket. Csecsemőkorban az arc és a hajas fejbőr érintett leggyakrabban, gyermekeknél és felnőtteknél a könyök- és a térdhajlat, a nyak, valamint a comb belső felszíne a jellegzetes helyek.  

Szponzorált tartalom.

A cikket a Bayer Hungária Kft támogatta.

L.HU.MKT.CC.10.01.2019.1826

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top