Család

Szültél már ma? Nem biztos, hogy jó ötlet

A „Szültél már ma?” kérdés lassan szállóigévé válik az interneten, annyira nyomasztanak minket, hogy minél több kis magyar szülessen. De hogy utána milyen hátrányok érnek, arról ritkán esik szó.

Most viszont a hvg.hu-n megjelent Dóra története, akinek egy állami szervnél azért nem hosszabbították meg a szerződését és utasították el az álláspályázatát,

mert fennáll az „ismétlődő szülés veszélye”. 

Ízlelgessük együtt ezt az új kifejezést, mert valószínűleg még találkozhatunk vele a saját életünkben is, ha nincs elég szerencsénk a munkahellyel. Vagy ha állami cégnél leszünk kénytelenek dolgozni. Dórával például annyi történt, hogy becsülettel dolgozott már 2015 óta egy országos állami szervnél, aztán merészelt szülni egy gyereket, majd gyedről kérvényezte a szerződése meghosszabbítását. Micsoda arcátlanság, tényleg, hogy a gyed után vissza akarna menni a helyre, ahol amúgy teljesen elégedettek voltak a munkájával.

Milyen riadalom támadhatott Dóra főnökei között, amikor beérkezett a hölgy kérelme a szerződés hosszabbítására. Valahogy így történhetett a megbeszélés, aminek a vége elutasítás lett:

  • Te, Béla, láttad ezt?
  • Nem mondod, hogy szülés után is itt akar dolgozni.
  • Tuti csak azért akar visszajönni, hogy 180 nap múlva megint terhes legyen, és elmenjen szülni.
  • Ilyenek ezek mind, csak azért akarnak szaporodni, hogy aztán lóghassanak, mi meg fizessünk utánuk.
  • Szó sem lehet róla, minket nem lehet átverni, átlátunk a Nagy Népi Női Összeesküvésen. Írd be, hogy ismétlődő szülés veszélye miatt elutasítva.
szülés munkavállalás veszély

Ilyen veszélyesek a kismamák (Kép: Unsplash/Benjamin Balázs)

Az egészben az a legfurcsább, hogy mindeközben ömlik ránk a fantasztikus plakátokról és társadalmi célú hirdetésekből az üzenet, hogy „Szüljél már, fogy a magyar!” Minimum négy gyereknél tartunk most éppen – de biztos emelkedik majd még a szám –, amit minden rendes, becsületes, magát magyarnak valló nőnek be kellene vállalnia, lehetőleg 35 éves kora előtt.

És miközben nyomasztják a népet ezzel, hogy minél többet szüljünk, és már a 13 éves lányoknak is arról magyaráznak az iskolában, hogy nem kell továbbtanulniuk, mert a fő feladatuk, életcéljuk, sőt kötelességük az, hogy szüljenek sok magyar babát, akkor arcon csap a valóság, hogy nincs kolbászból a kerítés, ha szülsz, akkor a megélhetéseddel játszol.

Mert ismétlődő szülés veszélye áll majd fenn nálad is, és hanyatt-homlok menekülnek előled a cégek, még az állami szervek is, amik elvileg hej, de nagyon támogatják a népszaporulatot.

Örkény tapsolna, ha ez novella lenne

Persze nem új keletű ez a probléma, tizenéve, pályám kezdetén én is voltam olyan állásinterjún, ahol azzal kezdtek, hogy hány gyereket akarok és mikor akarom megszülni őket, mert nem mindegy a felvétel szempontjából. Olyan állásinterjún is voltam gyed után, ahol a legapróbb részletekig el kellett magyaráznom, ki fog vigyázni a gyerekekre, ha betegek, ki megy értük az oviba, és ugye az én telefonszámom meg sincs az óvó néniknek, nehogy zavarjanak napközben a munkahelyen olyan csipcsup hülyeségekkel, hogy lázas lett a gyerek, vagy hogy leesett a fáról, és kitörte a lábát.

Amikor anyává válunk itt, Magyarországon, az mint egy bélyeg, odaég a homlokunkra, és akadályoz a munkavállalásban már több évtizede, megszoktuk, szidjuk kicsit a kapitalizmust és a nemi megkülönböztetést, aztán továbblépünk. De hogy pont most, pont a nagy szüléskampány közepén, pont egy állami szervről derüljön ki ilyen, hát azt nem láttuk jönni. Ez még a mi harcedzett anyalelkünknek is sok. Veszélyesek lettünk mi, anyák. Veszélyt jelentünk a folytonos, ismétlődő szüléseinkkel a cégekre. Akár egy Örkény-novella is lehetne, de sajnos ez a valóság.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top