Család

Nagyon kemény döntést kell meghoznia a négyes ikreket váró párnak

Senkinek nem kívánjuk ezt a terhet.

Az internet névtelenségébe burkolózva még olyan kérdésekben is lehet tanácsot kérni, amelyekről még a hozzánk legközelebb állókkal is nagyon nehéz beszélni. Pontosan így folyamodott a világháló népének segítségéhez egy 27 éves nő, akinek a férjével szívszorító döntést kell meghoznia.

A nő a Reddit-posztjában leírja, hogy hosszas, sikertelen próbálkozás után mesterséges megtermékenyítéssel teherbe esett, aminek természetesen nagyon örültek. Az azonban hideg zuhanyként érte a párt, amikor kiderült, hogy négyes ikreket várnak. „Négyet. Ez tiszta őrület” – írta a nő. Mivel egy apró, törékeny testalkatú, 150 cm magas nőről van szó, az orvosuk felvetette a szelektív abortusz lehetőségét, mert egyáltalán nem biztos, hogy képes lenne mind a négy magzatot kihordani.

Amikor lehetetlen jó döntést hozni. Fotó: Pexels.

A nő leírta, hogy ettől függetlenül is gondolkodott azon, hogy ezt felhozza a férjének a négy gyerek miatt rájuk háruló anyagi terhek miatt. Közben a kicsik nemét is megtudták: két egypetéjű lány magzatot és két kétpetéjű fiú babát várnak. Az iszonyú döntés súlya alatt a pár hajlik arra, hogy a két lányt tartják meg, mert, ahogy az anya írja, „mivel egypetéjű ikrek, reméljük, hogy különleges kapcsolat lesz köztük, és igazából mindig is lányt szerettem volna.”

„A szívünk szakad meg, de a gyermekeink érdekeit szem előtt tartva kell döntenünk. Az egész annyira tragikus, és úgy hangzik, mint egy szappanopera bonyodalma, de ennél nehezebb döntést soha nem kellett még meghoznom.”

A nő családja önzőnek tartja a párt már csak azért is, hogy fontolóra vették ezt a lehetőséget, és a Reddit olvasói közül is sokan egyetértenek velük. Mások azonban nagyon támogató kommentekkel segítettek:

„Van esetleg valamilyen orvosi ok? Egészségesebb-e egyik baba a másiknál? Azt tegyétek, ami a legjobb a családotoknak. Ez a lehető legnehezebb döntés, amit el tudok képzelni, sajnálom, hogy ezen kell keresztülmennetek” – írta egyikük.

Talán a legjobb tanácsot a következő hozzászóló adta:

„Ne mondjátok el senkinek. Ez nem tartozik az anyukádra, sem a testvéredre. Ez a ti magánügyetek. Én személy szerint ellenzem az abortuszt, de ez most nyilván nem erről szól. Nektek magatoknak kell meghozni a döntést.”

(via Yahoo)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top