Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Család

A végrehajtó szinte mindenünket lefoglalta a nyár első napján

Élete egyik legszebb nyara volt – meséli Ági, aki egyik pillanatról a másikra lett az osztály leggazdagabbjából a legszegényebbje.

Ági régi barátnőm, ám mivel ez a barátság felnőttkorban köttetett, viszonylag keveset tudunk egymás gyerekkoráról. Egyik nap egy kávézóban reggeliztünk, ahol szólt a rádió, és a hírekben egy család kilakoltatásáról beszéltek, Ági megemlítette, hogy ez velük is majdnem megtörtént huszonöt éve. Végül maradhattak a lakásban, de szó szerint minden ingóságukat lefoglalták a végrehajtók a gyerekágyak és a játékok kivételével, de a bicikliket például elvitték.

„Olyan volt, mint egy filmben”

Ági elmesélte, hogy a jómódú családok közé számítottak abban az időben, nemcsak egy nagy kertes házuk volt Pestimrén, hanem egy kis faházas nyaralójuk is a Velencei tónál. A szülei jól éltek, anyukája főnővér volt egy kórházban, az apja pedig építési vállalkozó.

„Olyan volt, mint egy filmben. Aznap kezdődött a vakáció, még a bizonyítványt sem kaptuk meg, emlékszem, azt terveztem, hogy átmegyek a barátnőmhöz zenét hallgatni, csak megvárom, amíg a húgom is felébred. Anyu még nem indult el a munkahelyére, de apám már nem volt otthon, amikor csengettek, és négy nagydarab férfi állt a kapuban, mögöttük pedig rendőrök.”

Ági anyukája nagyon megijedt, azt hitte valami baj érte a férjét, mire leért kaput nyitni, már folytak a könnyei. „Végül a sírást nem tudta abbahagyni, de apámnak pont semmi baja nem volt.

Kiderült, hogy évek óta elképesztő adósságokat görget maga előtt, csak otthon erről egy szót sem ejtett.

Akkoriban még nem volt mobiltelefon, apám pedig kint dolgozott egy építkezésen, azt se tudtuk pontosan, hogy hol.”

Többmilliós tartozás

A család először nem akart hinni se a fülének, se a papíroknak, amit a végrehajtók mutattak. Ági apjának több millió forint tartozása volt, ennek egy része adótartozás, a másik fele pedig más cégek követelése. Leginkább azt nem értették, hogy miként lehetséges az, hogy eddig erről semmilyen jelzést nem kaptak, és hogy miként nőhetett ilyen nagyra az összeg, miért nem kérték már hamarabb a pénzt.

„Kiderült, hogy természetesen a végrehajtók érkezése messze nem az első lépés volt az ügyben, sőt! A cégek, akiknek apám tartozott, már két évvel korábban bírósághoz fordultak. Mivel apámnak nem kft.-je volt, hanem egyéni vállalkozóként dolgozott, ezért a magánvagyonával is felelt a céges ügyeiért. Láttam, ahogy anyámnak szinte cikáztak a gondolatok a fejében, hogy mit is csináljon hirtelen.

Próbálkozott azzal, hogy a vagyon minimum fele nem apámé, hanem az övé, sőt még csak nem is az övé, hanem a nagyszülőké, de nem segített semmi.

Az egyik végrehajtó egy becsüs volt, aki nagyon jól felmérte egy pillanat alatt a házban lévő ingóságok értékét, és már sorolta is, hogy mit vigyenek a kollégái.”

Így került teherautóra az ülőgarnitúra, a pár hetes hitvesi ágy, a hűtő, az új, Németországban vásárolt sütő, a tévé, a hifitorony, a szőnyegek, az étkészlet, az edénykészlet, sőt, az egyik csillár is, valamint pár polcnyi régi könyv, egy festmény, az összes bicikli, síléc, végül az édesanyja autója, ami persze az apja nevén volt.

„Én azt hittem, hogy ez csak valamilyen fenyegetés része, és apám délután majd befizeti ezeket a pénzeket, kicsit veszekednek majd anyámmal, de másnap minden visszakerül majd a helyére. Hát egyáltalán nem ez volt a helyzet.”

Láttam, ahogy anyámnak szinte cikáztak a gondolatok a fejében, hogy mit is csináljon hirtelen (fotó: istock)

A legjobb nyár kerekedett belőle

Ági csak este ment haza a barátnőjétől, addigra az apja is hazaért a munkából. Épp az üres konyhában veszekedtek az anyjával. „Apám azt kiabálta anyámnak, hogy mit képzel, honnan volt pénz a síelésre, meg erre-arra?! Anyám hisztérikusan válaszolgatott neki, hogy azt hitte, apám jól keres, hiszen sokat dolgozik.”

Ági másnap már arra ébredt, hogy az apja elköltözött, az anyja pedig aznap nem ment dolgozni. Közölte a gyerekekkel, hogy sajnos minden pénzüket lefoglalták, ezért azon a tíznapos táboron kívül, amit előre be kellett fizetni, sehova nem mennek nyaralni, sőt egy hétig konkrétan enni sincs mit, mert csak akkor lesz fizetés.

Enni azért szerencsére mégis akadt valami, sőt, az a nyár lett Ági legemlékezetesebb, legjobb nyara.

Az édesanyját kiírták betegállományba két hétre, utána hivatalosan szabadságra ment szintén két hétre, úgyhogy egy egész hónapot otthon lehetett a lányokkal. Az első pár nap ügyintézéssel telt, addig tartott otthon az apátia, de utána átestek a holtponton. Szereztek egy hűtőt, ami kicsi volt, rettentően hangos, és mindennap annyira bejegesedett, hogy le is kellett engedni, mert különben nem lehetett becsukni az ajtaját, illetve a nagyszülőktől kaptak pár régi lábost a lefoglalt szuper drága edénykészlet helyett, úgyhogy mindennap tudtak főzni maguknak.

Nem azért ettek hetente többször paprikás krumplit, mert az volt a legolcsóbb, hanem mert az volt a kedvencük, és ezzel vigasztalták magukat. Mivel a szülői ágyat is elvitték, Ági anyukája beköltözött a gyerekszobába, és egy gumimatracon aludt. Minden este órákat olvasott a lányainak, amire már évek óta nem volt példa. A lányok is inkább a tévét nézték még pár héttel korábban. Előkerültek a társasjátékok is, egész napokat kártyáztak végig. Ági megtanult lángost és palacsintát sütni, ezzel pótolták a „strandérzést”, vagy ha nagyon melegük volt, akkor slaggal locsolták egymást a kertben.

Széthullott a család

„Apámról egy szó sem esett többet. Persze mindennap ott volt a levegőben az egész történet, de direkt nem beszéltünk róla, pedig nem volt ilyen egyezség köztünk. Engem kicsit érdekelt, hogy hol van, de éreztem, hogy ha felhozom, akkor anyám kiborul, és vége az idilli nyárnak, így inkább csöndben maradtam.

Anyu se mondott semmit róla, se jót, se rosszat.

Néha nevettünk, amikor feltűnően tettünk egy kört a nappaliban, mert le szerettünk volna ülni a kanapéra, vagy amikor kitaláltuk, hogy süssünk meggyes pitét, de nem volt sütőnk.”

Mikor letelt Ági édesanyjának az egyhavi pihenője, megérkeztek a nagyszülők, akik vásároltak pár nélkülözhetetlen dolgot, és adtak egy kevés „talpraállási segélyt”. Ági nagymamája elmesélte, hogy neki többször kellett teljesen újrakezdenie az életét, sőt a háború miatt egyszer teljesen nulláról, úgyhogy van már tapasztalata az ilyesmiben. Mielőtt hazautaztak volna, még vásároltak két biciklit a lányoknak, hogy jól teljen a vakáció.

„Apámmal csak szeptemberben találkozunk újra, akkor nyújtották be a válást. Elmondta, hogy régen görgette maga előtt az adósságokat, és folyamatosan hazudott önmagának is, amiért olyan színvonalon éltünk, amit messze nem engedhettünk volna meg magunknak. Bocsánatot kért mindenkitől, pedig addigra már senki nem haragudott rá, még anyám is teljesen megbocsátott neki. Ennek ellenére elváltak sajnos.”

Gazdagságból a szegénységbe

Ági szülei közösen törlesztették a lefoglalás után is tetemes adósságot, miközben az apja albérletben lakott a közelben. Miután a cégét felszámolta, alkalmazottként folytatta a munkát, ahol bár nem keresett rosszul, a levonások és az albérlet kifizetése után alig maradt valami pénze. Az édesanyja a kórházban maradt, ahol már akkor is keveset lehetett keresni, így a gyerekek az iskola egyik legmenőbbjei közül a legszegényebbek közé kerültek a képzeletbeli ranglétrán.

A végrehajtás híre hamar eljutott az iskolába is, de csak az első tanévben volt téma, akkor is inkább sajnálkozást váltott ki a többiekből, mint megvetést, de azért akadt olyan is.

„Alig változott valamit a baráti körünk, pedig tényleg nagyon szegények lettünk. A hétvégi mozis programokon, vagy télen a korcsolyázáson nem tudtunk részt venni, és a márkás ruhák is hamar elkoptak. Akkoriban kezdtünk turkálóba járni a húgommal. Hamar tökéletesre fejlesztettük a turkáló tudományunkat, esküszöm, hogy Budapest összes turiját ismertük, tudtuk, mikor hova érkezik új áru, hova érdemes egyáltalán elmenni, és hova nem.

Nyolcadik után azzal kerestem meg a zsebpénzem, hogy a turkálóban vásárolt, majd kimosott és kivasalt ruhákat drágábban továbbadtam.

Később már megrendelésre is turkáltunk a húgommal, aki végül annyira megszerette a divatszakmát, hogy ruhaipari szakközépben tanult tovább, és a mai napig ezen a pályán van.”

Ági azt meséli, hogy bármilyen hihetetlen, élete legboldogabb nyara volt az, amelyik a végrehajtással kezdődött. Annyira közel kerültek egymással a testvérével és az édesanyjával, amennyire különben talán soha nem kerültek volna, és csupa olyan programmal múlatták az időt, amivel minden gyerekes családnak kellene, mégis mindig valami drágább, ám rosszabb programot szerveznek. Sokat tanult ebből, de azért, ha teheti, ő is külföldre viszi a gyerekeit, igaz, ott legalább sokat kártyáznak és mesélnek.

Címlap

top