Család

Példaértékű megoldás, ha nincs kire bízni a gyereket

A kerületben lakó szülőknek ingyen gyerekfelügyeletet kínálnak a Belvárosi Közösségi térben. A kicsik különféle szabadidős és fejlesztési foglalkozásokon is részt vehetnek. Interjú Farkas Petra szociálpszichológussal, a mintaértékű projekt vezetőjével.

Az elmúlt napokban a MOM Sport tetején történt tragédia kapcsán sok szó esett arról, hogy nyaranta, az óvodai és iskolai szünet idején a szülők sokszor nagyon nehezen tudják megoldani, hogy a munka vagy ügyes-bajos dolgaik elvégzése idejére megfelelő felügyeletet találjanak a gyerekeiknek. Vannak ugyan magánnapközik, táborok, amelyek a „gyerekmegőrzés” mellett különféle programokat, szolgáltatásokat is ígérnek a szülőknek és a gyerekeknek, de ezek többsége komoly, csak kevés család által kigazdálkodható összegbe kerül. Ezért is olyan mintaértékű az ötödik kerület Belvárosi Közösségi Tér nevű kezdeményezése, amely ingyenes, szakemberek közreműködésével szervezett programokkal és egész évben igénybe vehető gyerekfelügyelettel várja a helyi lakosokat.

„Az ötödik kerületi családokat segítő programunkat 2017 novemberében indítottuk el. Önkormányzati támogatással több mint harminc különféle ingyenes foglalkozáson várjuk a kerületben lakó szülőket és gyerekeiket – mondja Farkas Petra, a Belvárosi Közösségi Teret üzemeltető Segítő Kezek az Aktív Évekért Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője. – Mi elsősorban nem a meglévő problémák kezelését célzó korrekciós, hanem az azok kialakulását megelőző prevenciós programokban gondolkodunk: az a célunk, hogy olyan élénk, kreatív és stimuláló közeget biztosítsunk a gyerekek számára, amely megóvja őket attól, hogy pszichikailag, mentálisan és egzisztenciálisan lefelé tartó spirálba kerüljenek.”

Pszichodráma és meseterápia

A Belvárosi Közösségi tér szakemberei különféle élményközpontú terápiás és készségfejlesztő programokkal várják a családokat. „Mi elsősorban a gyermekpszichodráma és a meseterápia módszertanával dolgozunk. Olyan készségfejlesztő foglalkozásokat tartunk a kicsiknek, amelyek a kora gyerekkorban hozzájárulnak az idegrendszerük fejlődéséhez, javítják a kommunikációs és szociális készségeiket, és később, már az óvoda ideje alatt hozzájárulnak a harmonikus iskolakezdéshez. De vannak speciális programjaink iskolások és  kamaszok számára is – lényegében a babakortól a tinédzserkorig végigkísérhetjük a gyerekek fejlődését.”

A programban főként pszichológusok és a fejlesztőpedagógusok dolgoznak, akik speciális mozgásfejlesztő és prevenciós tornákat tartanak a kicsiknek. „Az idegrendszeri érés szempontjából az első három kiemelten fontos és intenzív időszak a gyerekek életében, mi azon vagyunk, hogy ezekben a fejlődésük szempontjából kiemelten fontos években támogassuk őket. Nem csak a kicsikkel foglalkozunk: a szülőknek is tartunk tanácsadást különféle, a gyerekneveléssel kapcsolatos témákban.”

Fotó: Belvárosi Közösségi tér Facebook

A Belvárosi Közösségi Központban időszakos gyerekfelügyelet is működik. Ez szintén ingyenes, munkatársaik heti három-négy alkalommal tudják fogadni ugyanazt a családot. „A gyerekfelügyelet keretében féléves kortól hétéves korig várjuk a kicsiket – mondja Farkas Petra. – Hat hónapos és hároméves kor között alkalmanként maximum három, három- és hétéves kor között pedig négy órát tölthet nálunk egy gyerek. Nem pusztán felügyelet a cél: szakképzett óvodapedagógusok és gyereknevelők foglalkoznak velük, akik különböző készségfejlesztő és kézműves foglalkozásokat is tartanak. Ezeket a programokat igyekszünk a kicsik igényeire szabni: attól függően állítjuk össze őket, hogy milyen korú és hátterű gyerekeket hoznak el hozzánk.”

Sajátos igényű gyerekeket is szívesen látnak

Mivel a programot a belvárosi önkormányzat finanszírozza, sajnos csak ötödik kerületi lakosok vehetik igénybe ezt a hiánypótló szolgáltatást. „Más kerületekből is kerestek már minket szülők, akik akár fizettek volna is azért, hogy ránk bízhassák a gyerekeiket, de mivel önkormányzati finanszírozású szervezet vagyunk, nem vállalhattuk őket – arról nem is beszélve, hogy itt helyben, az ötödik kerületben annyira népszerű a szolgáltatás, hogy kapacitásunk sem igen lenne rá. Telt házzal működünk, több programunk is várólistás, így aztán lehetőségünk sem lenne rá, hogy más kerületekből is befogadjunk gyerekeket.”

A szakember azt mondja, az önkormányzat szeretné vonzóvá tenni a kerületet a kisgyerekes családok számára. „Ezért újították fel az elmúlt években a parkokat, zöldterületeket az Olimpia parktól a Károlyi-kertig, és ezért finanszírozzák a mi programjainkat is – fejtegeti. – Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy tavaly az ingatlan.com országos megmérettetésén mi nyertük az Év közösségi tere különdíjat.”

Farkas Petra azt mondja, nem tud hasonló, önkormányzati finanszírozásban működő kezdeményezésről. „Sokan azt gondolják, hogy az ötödik kerületben csak tehetős családok laknak, de ez egyáltalán nem igaz – hangsúlyozza. – Nálunk szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyerekek is vannak, akik a családsegítő szolgálat útján vették fel velünk a kapcsolatot. Speciális igényű gyerekeket célzó programjaik ugyan nincsenek, ennek ellenére őket is szívesen látják a programjaikon. A fogyatékkal élő és a sajátos nevelési igényű gyerekek természetesen ugyanúgy látogathatják a foglalkozásainkat, mint ép társaik. Ahogy már korábban is említettem, egyetlen feltétel van: az, hogy ötödik kerületi lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkezzen az a család, ha ránk szeretné bízni a gyerekeit.”

Megnézem
Összes kép (9)

Itt nincs chips, sem cukros ital

A Belvárosi Közösségi Térben a gyerekfelügyelet és a fejlesztő programok mellett játszószobával és egy családbarát speciality kávézóval is várják a látogatókat. „A gyerekek ebben a nagy nyári melegben nagyon szeretik a klimatizált játszószobát, a kávézónkban pedig előzetes bejelentkezés nélkül, lakóhelytől függetlenül mindenkit várunk, aki szeretne egészséges ételeket és italokat fogyasztani. Nálunk nincs chips, nincsenek cukros italok; szeretnénk azt, hogy azok a családok, gyerekek, akik ellátogatnak hozzánk, egészséges táplálékok közül választhassanak.”

Farkas Petra úgy érzi, a programjuk más kerületek, önkormányzatok számára is példa lehet. „Több önkormányzat is érdeklődött a program iránt, és mi partnerek vagyunk abban, hogy segítsünk hasonló kezdeményezéseket elindítani: megosztani a tudásunkat, tapasztalatainkat, ismereteinket a többi szakemberrel – mondja Farkas Petra. – Az önkormányzati fenntartás egyik előnye a hosszú távú biztonság és kiszámíthatóság; ebben a felállásban sokkal fenntarthatóbb a finanszírozás, mint ha alapítványi formában működnénk.” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top