Család

Jut elég hétüléses autó a nagycsaládoknak

A nagycsaládosok 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphatnak új, 7 személyes autó vásárlásához.

Lesz elegendő hétüléses jármű a nagycsaládoknak, ha nem is mindjárt a három és fél éves akció kezdetén – mondta a Magyar Nemzetnek Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke.

A családvédelmi akcióterv keretében a nagycsaládosok 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphatnak új, 7 személyes autó vásárlásához.

Gablini Gábor hangsúlyozta, úgy számolnak, hogy ebben az évben mintegy tízezer érdeklődő keresheti fel az autószalonokat, ötezer szerződést köthetnek meg, és mintegy háromezer járművet fognak átadni a vevőknek. Elmondta, hogy a márkakereskedők azért sem tudtak nagyobb készletet felhalmozni az akció kezdetére, mert a második félév során várható az európai uniós kibocsátási norma szigorítása (az úgynevezett WLTP-módosítás), amely után eladhatatlanná válnak a korábbi norma szerinti motorral szerelt gépkocsik.

gyerek családi autó

A kép illusztráció (iStock)

A kereskedők arra számítanak, hogy nagy számban három-négy hét múlva jelennek meg a leendő vevők az állami támogatásra jogosító igazolással, azonban a vásárláshoz még sok minden egyébre is szükség lesz. Például saját forrásra, annak hiányában pedig arra, hogy hitelképes legyen a vevőjelölt.

A márkakereskedők már az intézkedés bejelentésekor, februárban megkeresték a Magyar Lízingszövetséget és a Magyar Biztosítók Szövetségét, hogy dolgozzanak ki akadálymentesített termékeket a nagycsaládosok részére. Ennek köszönhetően elérhető családbarát casco, egyszerűsített hitelügyintézés és egyedi ajánlatok keretében kínált hétüléses modellek.

Az új autók piacán meglehetősen széles a hétülésesek kínálata. Az olcsóbbak között kisáruszállítók személyautóvá átépített változatait találjuk: a Dacia Lodgyt, a FIAT Doblo Panoramát vagy Citroën, Peugeot és Opel családi modelleket 4-6 millió forintért. A támogatás legfeljebb a vételár felét teheti ki, az így számolt ötmilliós határnál bő másfél millióval drágábban elérhetők az igazi személyautók egyterű változatai is: a legolcsóbb az Opel Zafira, amely 6,7 millió forintért európai szintű komfortot nyújt. A VW Touran kilencmillió körül indul, és ezen az árszinten elérhető a Ford Galaxy és S-Max is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top