Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Család

A legnagyobb hiba, amit egy iskolai osztálynak mondhatsz

Eltelt pár nap a vakációból, a tanárok is kialudták magukat, talán pihenni is elkezdtek. Két hét távlatából már nagyon szórakoztatónak tudják látni az iskolásokat.

Négy osztályfőnököt kérdeztünk arról, mitől vicces az a korosztály, amelyet ő éppen tanít.

Ötödikesek – Zoli bá’

Zoli bá’ – ahogy a gyerekek hívják – már harmadszor volt ötödikesek osztályfőnöke. Azt mondja, mindig ők a legnehezebb korosztály a felső tagozatban, a legkönnyebb pedig a hatodikosokkal kijönni, úgyhogy alig várja a szeptembert.

„Az ötödikesekben az a legviccesebb, hogy imádják a leíró vagy hangutánzó szavakat kiparodizálni. Mire a nyolcadikos osztályom elballag, megint el fogom majd ezt felejteni, pedig sok időt megspórolnék magamnak, ha eszembe jutna legközelebb!

Legnagyobb hiba azt mondani egy ötödikes osztálynak, hogy hagyják abba a zsizsegést, mert legalább harminc percig hallgathatom majd az osztályteremben azt, ahogy valamelyik padban felhangzik a zsizs-zsizs, amin hangosan felröhög az egész csapat.”

Az osztályfőnök szerint az ötödikesek tele vannak feszültséggel a felső tagozat változásai miatt, és ezt humorral próbálják levezetni. Az alsós tanítók helyett szaktanárokkal dolgoznak minden órán, ráadásul sok óra másik teremben van megtartva, eltűnik az állandóság. A szülők is sokkal többet kezdenek elvárni egy ötödikestől, és valóban nagyobb is a terhelés. Mindenből van házi feladat, gyakori a számonkérés. Egy jó poén bekiabálásával szinte kisütik a feszültséget a teremben.

Tanóra a felújított gyulai Dürer Albert Általános Iskolában. (A kép illusztráció.) Fotó: MTI/Rosta Tibor

Persze arról, hogy mi a jó poén, elég nehéz egy ötödikessel megegyezni, és még ha felnőttfejjel is vicces valami, akkor se biztos, hogy jó ötpercenként meghallgatni, pláne hetekig ugyanazt.

„Minden évben van valami, de mindig más. Idén az első tanítási nap valamelyikén volt talán hír a rádióban – vagy fogalmam sincs, honnan szedték – az, hogy Budapest és Betlehem közötti testvérvárosi megállapodást írt alá Tarlós István. Ezzel a remek kis hírrel Tarlós szinte beköltözött közénk.

Bármit mondtak, mindent azzal fejeztek be, hogy Tarlós István a jászolban.

Ha megkértem őket, hogy óra végén tegyék fel a székeket a padra, akkor közölték, hogy feltette a székeket a padra Tarlós a jászolban. Ha elmaradt az utolsó óra, akkor kórusban mondták, hogy hamarabb hazamegy Tarlós a jászolba.

Néha sikerült meglepnem őket azzal, hogy előbb kapcsoltam, mint ők, és én mondhattam ki ilyeneket: aki hétvégén nem készül a dolgozatra, az hétfőn nagyon fogja bánni, mint Tarlós a jászolban. Imádtak érte, de ritkán tudtam gyorsabb lenni náluk.”

Hatodikosok – Zsuzsa néni

Zsuzsa néni is egyetért abban, hogy a hatodikosok a legkönnyebben kezelhetők a felsőben. Azt mondja, ilyenkor még mindent lehet velük közösen csinálni, mert nem kamaszok annyira, hogy elrontsák a saját napjaikat. Ebben a korosztályban ráadásul még nem annyira szorosak a barátságok, hogy ne tudna együttműködni mindenki mindenkivel.

Hetedikben ez másképp van, akkor arra is oda kell figyelni, különösen a lányoknál, hogy ki kivel van éppen jóban, vagy ki az aktuális halálos ellensége. A hatodikosok ezzel szemben még igazi kis cukik, akik mindenkivel jóban szeretnének lenni, és ez sikerül is nekik általában. A szabadidőt ráadásul még teljesen külön töltik a fiúk és a lányok.

A Világ legnagyobb tanórája elnevezésű rendezvény a Fasori Evangélikus Gimnáziumban 2018. szeptember 25-én. A tanórát az ENSZ szakértői által írt és javasolt óravázlat alapján tartották. (A kép illusztráció.) Fotó: MTI/Mohai Balázs

„A legviccesebb tanárszemmel azt megfigyelni, hogy ilyenkor mekkora különbség van a fiúk és a lányok között biológiailag.

A lányok már kész kis nők, a fiúk viszont még igazi kisfiúk.

Osztálykirándulásra vinni egy csapat lányt, akik szerelemről, sminkről és ruhákról beszélgetnek egy csapat olyan fiúval, akik szuperhős figurákkal báboznak a vonaton, felettébb szórakoztató.

A lányok már nem futnak mindenhova, lelassulnak hatodikra – meséli. – Inkább ülnek szünetben is a padokban, és megbeszélik az élet nagy dolgait. A fiúkat viszont szétveti még a kisgyerekkori energia, alig várják a csengetést, hogy kiszaladhassanak az udvarra focizni. Folyamatos és állandó közöttük a konfliktus, csupa olyan dolog miatt, amit a fiúk észre sem vesznek, a lányok viszont világvégeként élnek meg.

Hatodikos osztályfőnökként tűzoltónak érzem magam, akit csak lányok hívnak olyan tüzekhez, amiket a fiúk csináltak, akik persze nem tudnak az egészről semmit, vagy ha igen, akkor az szerintük csak egy eldobott gyufa, míg a lányok szerint igazi tűzvész.

Mondok egy példát: a lányok úgy érzik, minden és mindenki összeesküdött ellenük. A szüleik, a tanárok, a többi lány, a fiúk, akiket meglátnak. Mert az osztálytárs fiúkat észre sem veszik.

Tulajdonképpen a fiúkat sem érdeklik a lányok, mert semmit nem lehet velük csinálni, de arra mégis jók, hogy a hátizsákjuk kijelölje a focipályát, vagy a padon felejtett szájfénnyel az összes fiú bohócszájat fessen magának, mire a tulajdonosa visszatér.

A lányok sikítva reagálnak, sírnak és zokognak, felírják egy titkos füzetbe ezeket a merényleteket, hogy soha ne felejtsék el. A fiúkat pedig még csak kérdőre sem lehet vonni, mert tényleg fogalmuk sincs arról, hogy történt valami. Kész Bábel tornya, ahol nekem kellene tolmácsolnom.”

Hetedikesek – Tamás

Tamást tegezik a diákjai, ugyanis pont egy hetedikes osztállyal kezdte a pályáját, amikor még saját bevallása szerint is annyira kölyökképű volt, hogy nem vették komolyan a diákjai. Szerinte a hetedikesek elképesztően végletesek, és imádják a drámát.

„Ez a korosztály az, amelyiket alig lehet lebeszélni mindenféle törvénytelenségről.

Nem azért, mert bűnözni akarnának, hanem pont azért, mert hatalmas az igazságérzetük.

Felnőttként aztán nagyon vicces elképzelni, mi történt volna, ha mégis felülkerekedik bennük a Robin Hood!”

Tamás elmeséli, hogy legtöbbször apróságokról van szó, de ha a szülők vagy a tanárok nincsenek képben, akkor könnyen megtörténhet a baj. Az iskolával szemben például áll egy bérház, és pont az osztályteremmel szemben egy nyugdíjas, láncdohányos férfi lakik, aki a csikket mindig kidobja az ablakon. Naponta legalább ötvenet. Látványnak is csúnya a sok szemét, de amikor pont arról tanultak, hogy mennyi idő alatt bomlik le mondjuk a cigarettafilter, és hogy mi az a passzív dohányzás, akkor a gyerekek bosszút forraltak.

Az osztályfőnök csak azt vette észre, hogy a srácok minden nap összesöpörik a sok csikket. Nagyon büszke volt rájuk, ugyanis nem sejtette, hogy az a céljuk, hogy egyik éjjel egy olyan szögbelövővel, ami képes U szögeket belőni, az öreg ajtajába lövik a csikkeket, a maradékot pedig elkeverik szilikonnal és a postaládájába töltik.

Robert Matern földrajzórát tart a kecskeméti Lestár Péter Kereskedelmi Szakközépiskolában működő német nyelvű általános iskolai tagozat felsős tanulóinak. (A kép illusztráció.) Fotó: MTI/Ujvári Sándor

„Nehéz ilyenkor komolynak maradni, mert egyrészről borzasztóan büszke vagyok rájuk, amiért ennyire bántja őket a környezetszennyezés, másrészről szögbelövővel randalírozni nemcsak tilos, de nagyon veszélyes is, márpedig biztos voltam benne, hogy minden gond nélkül véghez viszik a terveiket, ha nem győzöm meg őket időben arról, hogy ez egyszerűen nem sülhet el jól.”

Az idei tanévre Tamás osztályának még két remek ötlete támadt: az egyik egy sintértelep kutyáinak „felszabadítása” a másik egy láncra vert kutya ellopása a gazdájától. Az elsőről sikerült őket lebeszélni, a másodikról közösen írtak feljelentést az önkormányzatnak, akik intézkedtek is, és meglepő módon a kutya azóta szabadon járhat az udvaron. Ez utóbbi esetet választotta a hetedik bé a tanév legnagyobb sikerének.

Nyolcadikosok – Mariann néni

Mariann néninek utolsó osztálya lesz jövőre, így elég sok nyolcadikossal találkozott már a pályája során. Legviccesebbnek a második félévben való viselkedésüket találja, annak ellenére, hogy komolyan veszi az érzelmeiket.

„Az első félév mindig nagyon stresszes. Mindenki őrülten tanul, készül a félévi bizonyítványra, a felvételire. Februártól viszont leengednek, és elkezdődik egy euforikus érzés az elballagással, továbbtanulással kapcsolatban, ami májusra gyásszá alakul.”

A tanárnő úgy érzi, hogy a gyerekek egymást hergelik bele abba, hogy az utolsó osztálykirándulást tragédiaként élik meg, mert attól tartanak, hogy véget ér a gyerekkoruk és soha többet nem látják egymást. Nehezen meggyőzhetők arról, hogy továbbra is közel laknak majd egymáshoz, és ha napi kapcsolatuk nem is lesz, azért jó pár évig még tudni fognak egymásról.

Főleg a lányok lovalják bele magukat ebbe az érzésbe, gyakran kapnak a tanárok olyan visszajelzést a szülőktől, hogy hétvégente sírdogáló lányokat találnak a gyerekszobában, akik éppen régebbi osztályképeket nézegetnek a telefonjukon.

A ballagáson rendszeresek a felzokogó kislányok, amikor meghallják az „utolsó csengetést” biztosak benne, hogy magányosan, barátnők nélkül töltik majd a gimnáziumi éveiket. Abban a gimnáziumban, ahova előtte évekig készültek.

„Szerencsére szeptemberben, ha találkozunk, már egyáltalán nem emlékeznek ezekre a sírós napokra, boldogan újságolják, mennyi barátnőjük lett az új iskolában.”

Mariann tanárnőnek a napokban volt egy húszéves osztálytalálkozója, ahol maguk a volt diákok hozták fel a nevetve a témát. Megjegyezték, hogy jó lett volna, ha az általános iskolás ballagás maradt volna a legszomorúbb esemény az életükben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top