Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Család

Vekerdy: Hagyjuk sarazni a gyereket!

A pszichológus azt mondja: nem kell mindig előre megtervezett programokkal lekötni a gyerekek figyelmét, inkább hagyjuk, hogy elmélyedjenek magukban.

Vekerdy Tamás gondolatait osztotta meg egyik bejegyzésében az Anya-jajj Caféblog. A közkedvelt pszichológus ezúttal a szervezett családi programok káros hatásairól beszélt.

Képünk illusztráció (Fotó: Unsplash)

Vekerdy szerint hagyni kell, hogy a gyerekek gyerekek lehessenek. „Az utóbbi néhány évben jellegzetes problémává vált, hogy a gyerekek érdeklődését nagyon nehéz lekötni – a figyelmük néhány perc alatt kimerül, folyamatosan újabb meg újabb intenzív ingereket követelnek, különben elunják magukat – írja Belső szabadság című könyvében a pszichológus. – Mi pedig izgatottan visszük a gyereket egyik programról a másikra, szaladgálunk vele gyerekkoncertről játszóházba, onnan esetleg valami »fejlesztő« programra, ha pedig éppen nem érünk rá, akkor a kezébe nyomjuk a tabletet. Azt hisszük, folyamatosan szórakoztatnunk kell.”

Márpedig Vekerdy szerint ez hiba. „De miért tüsténtkedünk körülötte állandóan ahelyett, hogy néha kicsit végre békén hagynánk? – teszi fel a kérdést. – Mert jó szülők szeretnénk lenni, és attól tartunk, hogy ha épp nincs semmi program, akkor unatkozni fog, magányos lesz, nem tud mit kezdeni magával egyedül.”

Pedig a pszichológus szerint fontos lenne, hogy megengedjük a gyerekeinknek azt az érzéki örömöt, amit az egyszerű, hétköznapi tevékenységekben való elmélyülés nyújt. „Félreértés ne essék: a programokról szólva sem azt mondom, hogy soha és tilos! Csak azt, hogy mértékkel, mert a már sokszor emlegetett sarazás, honokozás, vizezés, csúszkálás, futkározás mind sokkal jobb dolgok a gyerek számára, mint a »program«, és sokkal jobban meghagyják neki az önmagában való elmélyedés alapvetően fontos lehetőségét” – figyelmeztet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top