Család

Megengedte kisfiának, hogy koszorúslányruhát vegyen fel az esküvőre

A háromgyerekes édesanya azt szeretné, ha gyermekei szabadon azok lehetnének, akik csak szeretnének, így kisfiának is engedte, hogy tüllruhát vegyen fel az esküvőre.

A Skóciából származó és most az ausztráliai Queenslandben élő, 39 éves Joanna nem szeretné korlátozni gyermekeit választásaikban, így az ellen sem volt kifogása, amikor kétéves fia azt mondta, hogy lányruhát akar viselni szülei esküvőjén. A nagy napon a kisfiú csinos, világoskék ruhát viselt, míg nővérei a rózsaszín mellett döntöttek.

Joanna azt mondja, hogy megengedő szülői módszere közelebb hozta gyermekeihez, és nem félnek kimutatni érzelmeiket egymás és mások előtt. Azt is tudják, hogy nyugodtan fordulhatnak hozzá problémáikkal anélkül, hogy tartaniuk kellene az ítélkezéstől.

Elsőre egyébként Joanna is nemet mondott 2 éves fia kérésére, de utána megkérdezte magától, hogy miért ne viselhetne lányruhát fiúgyermeke is, ha egyszer látszik, milyen boldoggá teszi.

Az anyuka szembesült azzal, hogy egyeseket zavart a ruhaválasztás, mások pedig azt mondták, hogy a lányos öltözködés meleggé teszi fiát. Joanna szerint ez teljesen nevetséges. Az anya azt mondta, hogy tisztában van azzal, hogy eljöhet az a nap is, amikor fia már nem akar többé lányruhát hordani, és akkor hagyni fogja, hogy úgy legyen, ahogy gyermeke szeretné.

A fiam szeret lányruhát viselni. Kétéves, és még csak nem is tudja, hogy fiú-e, vagy hogy különbözik nővéreitől. Ez nem egy bonyolult dolog, nem kell fiúruhába öltöztetnem csak azért, mert ez a normális és elfogadott. Lehet, hogy kinövi, lehet, hogy nem. Akárhogy is, csak az számít, hogy boldog, egészséges és kedves” – foglalta össze Joanna.

(via)

Kiemelt kép: illusztráció, Pixabay

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top