Család

Megúszta a börtönt a babáját alultápláló vegán pár

A kislányt súlyos állapotban vették gondozásba, mindenben elmaradt a korához képest.

Másfél év börtönre ítélték azt az ausztrál párt, amely szigorú vegán diétára fogta a kisbabáját. A harmincas éveikben járó szülőknek mégsem kell börtönbe vonulniuk, büntetésüket közösségi munkával is teljesíthetik.

A most már három éves kislány annyira alultáplált volt, hogy 19 hónapos korában úgy nézett ki, mint egy három hónapos. Szülei zabbal, krumplival, pirítóssal és rizzsel etették. Egyetlen foga sem volt, amikor tavaly gondozásba vették.

„A gyerek súlyosan alultáplált volt, a súlya és a testhossza nem felelt meg a korának, és nem érte el a szükséges fejlődési mérföldköveket sem” – fogalmazott a bíró az ítélet kihirdetésekor.

A gyereket tavaly márciusban vették gondozásba, miután az anya végre orvosi segítséget kért. A kislánynak kék volt a szája, hideg volt a keze és a lába, a vércukorszintje alacsony, az izomtónusa gyenge volt. Nem tudott felülni, egyetlen szót sem beszélt, nem tudott egyedül enni, de még játszani sem.

A szülők eleinte nem voltak hajlandók beismerni, hogy gyerekük állapotát a vegán étrend okozza, pedig a bírónő szerint nem túl fiatalok, nem tudatlanok, és két gyereket gond nélkül felneveltek.

(BBC)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top