Család

Zseniális ötlettel rukkolt elő egy anyuka, mégis lusta szülőnek titulálták

A 27 éves anyuka ötlete pedig nem rossz...

Shannon James 27 éves, kétgyermekes anyuka, aki a 8 éves Kalem és a 3 éves Theo számára valami egészen eredeti ötlettel rukkolt elő a nyári szünetben: kis kosárkákba osztotta be a gyerekeknek az édességet, hogy ne traktálják őt állandóan ezzel a kérésükkel. Emellett a narancsos limonádét is kikészítette nekik, hogy ki tudják szolgálni magukat.

Természetesen napi háromszori étkezést és gyümölcsöt is kaptak a fiúk az édességek mellett, de meg kellett tanulniuk beosztani a napi adagjukat. Miután kifogyott az üdítő, vagy elfogyott a csoki, az anyuka újratöltötte azokat.

Az anyuka megosztotta ötletét a neten azzal a célzattal, hogy segítsen azon szülőtársainak, akiknek gyereke épp a nyári szünetet tölti, és minden második percben valamit kér, ami leginkább üdítő vagy édesség Az ötletet nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel. Sőt, egyenesen lustának nevezték az anyukát, aki később frissítette posztját, és még egyszer leírta, hogy mi volt a célja a poszttal.

Hát, nem sült el jól, pedig Shannon csak jót akart.

via

(Nyitókép: illusztráció, iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top