Család

Lebuktatta a lányát bántalmazó tanárokat a furfangos anya

Az aggódó anyát sokkolták a felvételen hallottak.

A Nyugat-Virginában élő Amber Pack aggódott, amikor autista lánya titokzatos zúzódásokkal jött haza az iskolából. A 6 éves Adri nem beszél, így nem tudta elmesélni, hogy mik történtek vele, viszont viselkedése egyértelműen jelezte, hogy valami nagyon nincs rendben.

Sírt, és nem akart iskolába menni, édesanyja pedig a végére akart járni az esetnek, így lánya kontyában elrejtett egy hangfelvevőt.

Az eszköz 8 órányi hanganyagot rögzített a kislány iskolai tartózkodása alatt, és amikor Amber meghallgatta a titokban készített felvételeket, meghűlt benne a vér, sokkos állapota napokig tartott.

A felvételen Adri tanára, Christina Lester és két tanársegéd, June Yurish és Kristin Douty hangja hallható, ahogy verbálisan bántalmazzák Adrit és egyébként más gyerekeket is. Válogatott szidalmakkal alázzák meg, miközben sír, hallhatóan zaklatott, és fél.

Az anya a rendőrséghez fordult, akik felhívták az iskola igazgatóját, és együtt hallgatták a szívszorító hangfelvételt. A tanárok állítólag azt mondták a rendőrségnek, hogy a felvételek során nem a gyerekekkel, hanem egymással beszéltek, ám Amber és ügyvédje, Ben Salango szerint ez nem fedi a valóságot.

Az esetet súlyosbítja, hogy az iskola felső vezetése el akarta tussolni az ügyet, és a felvétel megsemmisítésére kérték a nőt, aki nem hagyta magát. Miután az ügyészség nem emelt vádat, a közösségi médiához fordult, és megosztotta a hangfelvételeket a Facebook oldalán, ahol több mint 10 millió ember hallgatta 24 órán belül.

Nem sokkal ezután a főügyész polgári pert indított a tanárokkal szemben a hallgatók verbális bántalmazása miatt, majd ezt később kiterjesztették az iskolavezetőkre is, akik akadályozták a nyomozást.

A Berkeley Heights Elementary fent említett három, bántalmazásban részt vevő pedagógusát letartóztatták.

(via)

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top