Család

Az igazgató segítette világra az iskola előtt a tanárnő gyermekét

A tanárnő, amikor aznap tanítani ment, nem gondolta, hogy az enyhe reggeli görcsök már a szülés jelei.
szülésznő fotó sarah hill szülés

Lindsay Agbalokwu szeptember 17-re volt kiírva a második babájával, ám amikor a kolorádói anyuka kedd reggel görcsökre ébredt, a tüneteket egyelőre Braxton Hicks-összehúzódásként értékelte. (Ezek olyan szabálytalan, ugyanakkor ártalmatlan méhösszehúzódások, melyek főleg a harmadik trimeszterben jelentkeznek. A méh ilyenkor felkészül a szülésre, ezeket könnyű összekeverni a jóslófájásokkal és a koraszülés jeleivel.)

A tanárként dolgozó Agbalokwu szokás szerint aznap reggel is bevezetett a munkahelyére, a denveri Conservatory Green nevű iskolába, és várta a legjobbakat. Ám ahogy telt a nap, a görcsök csak erősebbek lettek, majd megkérte a kolléganőjét, hogy szóljon az iskolaigazgatónak és az iskolatitkárnak, amíg kimegy a mosdóba.

„A tanteremben a fájdalom nulláról 100-ra emelkedett”nyilatkozta Agbalokwu a Yahoonak. Ezt követően az igazgató és a titkár kikísérték a tanárnőt az iskola elé, aki először az édesanyját, majd a 911-et hívta, mert érezte, hogy már úton a gyerek. 

Az egyiküknek szerencsére volt hálózsák az autójában, amire le tudták fektetni a kismamát, míg a mentők kijönnek. „Lefeküdtem a földre, kihangosítottuk a mentők diszpécserét, aki utasításokat adott a kollégáimnak, hogy pontosan mit csináljanak” – árulta még el a tanárnő a lapnak. Néhány rendkívül fájdalmas perc után, kollégái bátorítása közben a baba hamarosan egészségesen megszületett.

Ekkor már a mentősök is megérkeztek, és kórházba szállították az újszülött Zarát és édesanyját. Agbalokwuékat azóta hazaengedték a kórházból, mindenki jól érzi magát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top