Család

Döbbenet: ázsiai kislánya született a fehér párnak

A szülőknek csak a gyerek kétéves korában tűnt fel, hogy valami nem stimmel.

Ázsiai gyereke született egy fehér párnak – írja a CBS News híre alapján a 24.hu. Kristina Koeddreich és férje, Drew Wasilewski hosszas hiábavaló próbálkozás után felkerestek egy New Jersey-i termékenységi klinikát, hogy segítséget kérjenek. A nő a mesterséges megtermékenyítés után teherbe is esett és 2013-ban egészséges kislányt szült. A pár sokáig azt hitte, minden a legnagyobb rendben van: csak a gyerek kétéves kora környékén tűnt fel nekik, hogy a kicsi nem hasonlít az apjára.

Képünk illusztráció (Fotó: Henning Bagger / AFP)

A pár azonnal DNS-vizsgálatot végeztetett a kislányon, amiből kiderült, hogy a gyereknek csak az anyjával van vérségi kapcsolata. „Nagyon nehéz volt” – nyilatkozta Drew Wasilewski, amikor arról kérdezték, mit érzett, megtudván a vizsgálat eredményét, míg Kristina Koeddreich azt mondta, szó szerint „összeomlottak”.

A pár szerint valószínű, hogy a termékenységi klinikán egy idegen férfi spermáját ültették be a nőnek, ezért feljelentést tettek: kártérítést követelnek, és azt, hogy megtudhassák, ki a lányuk biológiai apja.

„Szeretnél gyereket, de nem lehet, aztán amikor mégis… nagyon összezavart” – mondta a férfi. Azóta elváltak, azt mondják, ez az ügy is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megromlott a kapcsolatuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése