Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Család

Szülők, akik tartottak egy kis szünetet, majd mégis együtt folytatták

A „tartunk egy kis szünetet, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább" egyszerűen nem létező párkapcsolati kategória. Vagy mégis?

Amerikai filmekben hallottuk először a „kis szünet” kifejezést arra, amikor a párok szétköltöznek, de eszük ágában sincs teljesen feladni a kapcsolatot, és nem akarják a nyilvánossággal sem megosztani a szakításuk részleteit. Olyan szülőkkel beszélgettünk, akik maguk is kipróbálták ezt, és végül úgy döntöttek, hogy együtt folytatják tovább.

Szétköltözés 15 év együttélés után

Luca és Tamás 15 év együttélés és az első gyerek megszületése után döntöttek úgy, hogy muszáj szétköltözniük.

„Azt hiszem, nem voltunk felkészülve a gyerekre, pedig mindketten elmúltunk már 40 évesek. Nekem legalábbis olyan volt az az időszak, mintha kilőttek volna a Marsra. Semmi nem olyan volt, mint azelőtt” – meséli Tamás.

A pár öt évet várt a kisbabára, és úgy érezték, hogy a több sikertelen lombikprogram még jobban összekovácsolta őket. A várva-várt várandósság is tökéletes volt, Luca végig nagyon jól érezte magát, a nyolcadik hónapig dolgozott, és a férje is mindenből önként vette ki a részét a babaszoba berendezésétől kezdve az ultrahangvizsgálatokig. Aztán amikor megszületett a kisbaba, egy pillanat alatt minden megváltozott.

Mindketten úgy érezték, hogy a másiknak nemcsak ideje nincs rá, de nem is akar ezen változtatni, és amíg Tamás azzal vádolta Lucát, hogy már csak anya, és nem feleség, addig Luca úgy érezte, hogy a férje csak dolgozik, és nem vesz részt a család hétköznapi életében.

A kisbabájuk még csak nyolchetes volt, amikor egyik este Luca arra kérte a férjét, hogy költözzön el, mert szeretné átgondolni az életét, de úgy nem tudja megtenni, ha esténként a babán kívül még a férjét is meg kell etetnie.

„Ez a megetetni dolog nagyon rosszul esett, mert egyáltalán nem vagyok az a fajta férfi, aki bármi ilyet vár a feleségétől. Magam vasalom az ingjeimet, minden házimunkából kiveszem a részem, de a kisbaba körüli teendőket valóban ráhagytam a feleségemre. Én nem tudtam mit kezdeni egy újszülöttel. Tulajdonképpen meg is könnyebbültem, amikor elküldött.”

Tamás hirtelen nem tudta, hova menjen. A szüleihez nem akart költözni, mert félt a magyarázkodástól és a vádaskodástól. Az anyja azonnal azt gondolta volna, hogy elválnak, és ő soha nem láthatja az egy szem unokáját. Pár napot szállodában töltött, de az hosszútávon nem volt fenntartható. Már két hete lakott a legjobb barátja kanapéján, és épp bérelhető lakást keresett, amikor rájött, hogy neki otthon a helye a felesége mellett.

Annak ellenére, hogy azzal váltak el egymástól, hogy mindketten alaposan végiggondolják az életüket, Tamásnak egy fél perce sem volt gondolkodni.

Képünk illusztráció ‒ Jelenet az Egy makulátlan elme… című filmből

Nappal dolgozott, este rohant a volt feleségéhez és a kisfiához, ahol ugyanúgy fürdetett, mint előtte, majd beugrott egy gyorsétterembe enni valamit, végül elfoglalta a kanapét a barátjánál, és bealudt egy sör mellett. Próbálta megírni a gondolatait a feleségének, de képtelen volt fél oldalnál többet összehozni.

Luca viszont mindent alaposan átgondolt, lejegyzetelt. Mivel ő sem látott más lehetőséget, már épp kérni akarta a férjét, hogy üljenek le, és beszéljék meg a hazaköltözést, amikor Tamás becsengetett, és közölte, hogy vége szünetnek, apa lett a férjből.

„Nem tudom, másoknál ez miért olyan magától értetődő, de nekünk tényleg szülővé kellett válnunk – meséli Luca. – Anyám döbbenten kérdezte, hogy tényleg kitettem-e a férjem, és nem akarta elhinni, hogy csak pár hét szünetet kértem tőle, hogy érezzem újra a hiányát, és kicsit elgondolkozhassak a nagy változáson, ami velünk történt. Mindenki azt kérdezte, hogy mit csináltam ez alatt a négy hét alatt?

Egész nap szoptattam, halk zenét hallgattam, a közös fényképeinket nézegettem, és leírtam, ami eszembe jutott a kapcsolatunkról.

Nem vádaskodást, hanem csupa jót. Amikor úgy éreztem, hogy kész vagyok, és szeretném ezt megosztani a férjemmel, akkor megjelent az ajtóban, és közölte, hogy hazaköltözik. Végül nem kellett átbeszélnünk semmit, de bármikor kész vagyok rá, ha mégis úgy adódna.”

A mini nászút

Adrienn és Csaba akkor döntöttek úgy, hogy szüneteltetik az együttélést, amikor az ikerlányaik négyévesek voltak. Mindketten borzasztóan sokat dolgoztak, a gyerekekkel a nagyszülők segítettek.

„Szeptember elején elkezdődött a munkahelyi hajtás, és december közepéig heti hat napot voltam bent a cégnél reggel nyolc és este hat között – meséli Adrienn. – Nem panaszkodom, mert igazán jól keresek, de azt én is tudtam, hogy ez tarthatatlan. Három hónapig nem éltünk házaséletet sem.”

Reggel az anyuka vitte óvodába a lányokat – rendszerint ők voltak az elsők a csoportban –, de délután már valamelyik nagymama ment értük, mert csak ők értek oda öt óra előtt. A vacsorát is a nagyik főzték, sőt nem egyszer takarítással, vasalással lepték meg a családot. Csaba, bár hétvégén nem kellett bejárnia a munkahelyére, hiába ért haza fél hét körül, vacsora után még rendszerint leült a gépéhez dolgozni, és szombat-vasárnap is folytatta a munkát.

Volt egy novemberi színházjegyük, de olyan fáradtak voltak, hogy elképzelhetetlennek tartották, hogy elmenjenek, inkább aludtak egyet a kanapén. A gyerekek is rosszul viselték a szülők hiányát, érkezett is jelzés az óvodából, de muszáj volt befejezni év vége előtt a projekteket. Mindketten a téli szünetben és az azt követő lazább időszakban bíztak.

Csakhogy a téli szünet borzalmas volt. Annyira kimerültek voltak, hogy nem tudták átadni magukat sem a pihenésnek, sem a családnak.

Minden apróságon összekaptak, úgyhogy pár nap alatt kialakult az a rendszer köztük, hogy egyikük a hálószobában olvasott, míg a másikuk a gyerekekkel játszott, de együtt semmit nem csináltak, az étkezéseket kivéve.

Képünk illusztráció ‒ Jelenet az Egy makulátlan elme… című filmből

„Karácsony napján megpróbáltunk házaséletet élni, de az is borzalmasan sikerült, össze is vesztünk rajta, utána pedig mindketten duzzogva aludtunk el, pedig ilyen előtte soha nem fordult elő – meséli Csaba. – Aztán szilveszter este is úgy összekaptunk valami apróságon, hogy bevágtam magam mögött az ajtót, és közöltem, hogy anyámnál alszom.”

A férj három napig várta, hogy a felesége felhívja, de hiába nézegette a telefont, nem történt semmi. A nagyszülők közben válságstábot tartottak, elutaztak a gyerekekkel vidékre, hogy a szülők kettesben lehessenek, de fél óra alatt kiderült, hogy erre még nem érett meg nekik az idő, és újra összevesztek. Csaba albérletbe költözött, de közösen nevelték a lányokat, hol az egyik, hol a másik lakásban.

Válásról viszont soha egy szó sem esett, mindketten ideiglenesnek gondolták a különélést. 

A gyerekeket és a nagyszülőket ezzel együtt nagyon megviselte a dolog. Végül az ő nyomásukra elutaztak kettesben egy hétvégére, ahol a gyógyvízben pihenve volt idejük mindent végigbeszélni a legapróbb problémától kezdve a legnagyobbig, és kiderült az is, hogy mégiscsak működik közöttük a szex.

„Olyan kis mini nászút volt ez, ami három napig tartott, és a végén elhatároztuk, hogy továbbra is együtt akarunk élni, mert a nehézségek ellenére egymást szeretjük a legjobban. Tanulságunk is van: lehet, hogy másnak ez nem működik, de mi azóta minden negyedévben elutazunk kettesben négy napra pihenni.

Pár hónapig még az albérletet is fenntartottuk, jó volt oda kettesben felmenni, de aztán persze felmondtuk, túl drága volt egy pár óráért. Sokan tanácsolták, hogy ne dolgozzunk annyit, nem éri meg. Valóban visszavettünk egy picit, de mi szeretjük a munkánkat, fontos nekünk ez a fajta siker is, amit egyikünk se szeretne feladni. Viszont azt is megértettük, hogy nemcsak a munka és a gyerekek fontosak, hanem mi magunk is, mert csak így tudunk családként működni.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top