Család

Három csecsemő született végtaghiánnyal ugyanabban a kórházban

A német hatóságok vizsgálódnak az ügyben.

Vizsgálódnak a német hatóságok három újszülött ügyében, akik Gelsenkirchen város Sankt Marien kórházában jöttek világra – írja a CNN.

A június és szeptember között született kicsik ugyanis mindhárman egyoldali kézdeformitással jöttek világra. Kettőnél a bal kéz volt érintett, fejletlenek voltak az ujjak és a kéz, a harmadiknál a jobb kéz és az azon lévő ujjak.

A kórház szerint semmi hasonlóság nem volt a három család között azon kívül, hogy ugyanabban a városban éltek.

A kórház és a védőnők is jelentették az esetet, mert valóban feltűnő ez a nagyon gyakori előfordulás.

Korábban Franciaországban fordult elő hasonló, ahol környezeti hatásokra gyanakodtak. 1960-ban a reggeli rosszullétek ellen kifejlesztett gyógyszert, a thalidomide-ot tartották felelősnek számos halva születésért, sok életben maradt gyermek pedig végtaghiánnyal jött világra.

(Kiemelt kép: illusztráció, Pixabay)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top