Család

Elítélték a sofőrt, aki a babakocsira csukta a troli ajtaját

A Miskolci Törvényszék korábban a BKV-nak adott igazat az ügyben.

Még 2017 márciusában egy Vivien nevű fiatal édesanya azt állította, hogy amikor a Hősök terén le akart szállni a 75-ös troliról a kisbabájával, a sofőr rácsapta a troli ajtaját a babakocsira, miközben egy nő segített azt leemelni az anyukának. Vivien ezek után a trolin a maradt, míg öt hónapos kisfia az idegen nővel a megállóban. Hiába kiabáltak az utasok és a megállóban maradt nő, hiába rohant oda az anya, a buszsofőrt a legkevésbé sem érdekelte, ami történik..

A BKV a videófelvételek alapján már másnap cáfolta a nő verzióját, majd pert indított ellene. A Miskolci Törvényszék 2017 novemberében a közlekedési társaságnak adott igazat. Az ítélet szerint a nő valótlan tényeket állított, és a részben valós tényeket hamis színben tüntette fel. Sérelemdíjként az anyát félmillió forint plusz kamatok megfizetésére kötelezték.

babakocsi

A kép illusztráció! (iStock)

A Bors megtudta: a troli sofőrje ellen egy közvádas büntetőügy is indult, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság idén május 29-én jogerőssé vált ítéletében megrovásban részesítette a troli sofőrjét. 

Az ítélet indoklása szerint a vádlott a munkakörének ellátására vonatkozó szabályokat figyelmen kívül hagyva nem követte figyelemmel a visszapillantó tükörből, hogy a buszmegállóban egy babakocsival közlekedő utas kezdte meg a leszállását. Ehelyett az ajtók záródására már akkor jelzést adott, amikor az utasok le- és felszállása folyamatban volt, majd a trolibusz ajtaját a babakocsi mózeskosár részére csukta, miközben a babakocsi első két kereke még a buszon, a hátsó két kereke pedig már a megállóban, a földön volt. Ezt követően a babakocsi megbillent, amelyet érzékelve a trolibusz ajtaja automatikusan kinyílt, így sérülést senkinek sem okozott – írta a lap megkeresésére a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya.

Vivien a Borsnak úy nyilatkozott, boldog, hogy neki adtak igazat, a kártérítés ügyében pedig peren kívül szeretne megegyezni a BKV-val.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top