Család

Már az apa is bemehet a császármetszésre Szegeden

A császármetszéssel születő babák szüleinek sem kell lemondaniuk az apás szülésről.

„Több hónapnyi engedélyeztetés és ügyintézés után december 9-től az édesapák is jelen lehetnek a császármetszéssel történő szülésnél a SZAKK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán” – tudta meg a Délmagyar Németh Gábor tanszékvezető egyetemi tanár, igazgatótól.

A professzor hozzátette, hogy a szülések 70 százalékán valamelyik hozzátartozó is jelen szeretne lenni, aki azonban nem feltétlenül a férj, hanem lehet akár a kismama édesanyja is. A császármetszéseken valószínűleg ennél kevesebben szeretnének majd jelen lenni, igaz, magából a beavatkozásokból semmit sem látnak, hiszen az anya fejénél lehetnek, mindent mást pedig egy paraván takar.

császármetszés születés

A kép illusztráció! (Fotó: iStock)

Az anyának minden esetben hozzá kell járulnia, hogy a hozzátartozó jelen legyen a szülésénél. A párok az utolsó pillanatban is dönthetnek erről, de a professzor szerint érdemes már a terhesgondozás során átgondolni a dolgot.

A műtőbe való belépés előtt az apának is steril öltözéket kell felvennie, amit egy automatából vásárolhat meg. A beavatkozás után kidobhatja, de akár haza is viheti emlékbe.

Szegeden évente több mint ezer császármetszést végeznek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top