Család

Pofon és hajtépés lett a Facebook-bejegyzés vége

Két nő esett egymásnak, a rendőrség zárta le a vitát.

Garázdasággal gyanúsít a rendőrség egy 22 éves fürgedi nőt, aki a gyanú szerint felpofozott és megtépett egy 19 éves lányt.

Illusztráció: iStockphoto

A rendőrség akkor szerzett tudomást az ügyről, amikor egy állampolgár tett bejelentést 2019. október 27-én a rendőrségre, hogy nem sokkal korábban nevelt lányát egy fürgedi nő megverte. A kiérkező egyenruhások a helyszínen végzett adatgyűjtés során megállapították, hogy a két fiatal az utcán keveredett szóváltásba egy Facebook-bejegyzés miatt.

A későbbi sértett – egy 19 éves lány – korábban üzenetben sértegette a 22 éves fürgedi nő testvérét, aki ezt számon kérte tőle. A két fiatal az utcán vitatkozni kezdett, és az idősebbik nő előbb pofon vágta a sértettet, majd a haját is tépni kezdte.

Az eset kapcsán a tamási rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 22 éves fürgedi fiatalt garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte – írja a police.hu.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top