Diákok, akik sok tanár példaképei lehetnének

Középiskolában dolgozó pedagógusként sok történettel találkozom. Családok életébe kapok betekintést, és olyan oldalukról is megismerhetem a gyerekeket, amit csak kevesen láthatnak. Talán furcsán hangzik, de néhányan közülük hihetetlen dolgokat visznek véghez, bármelyik felnőtt példaképei lehetnének. Álljon itt néhány példa, mi mindenre képesek ezek a gyerekek! Nem hiszem, hogy én hasonló helyzetekben olyan erős lettem volna, mint ők.

Bálint, a kitartó

Bálint mindig furcsa, gátlásos gyereknek számított, végigszenvedte az általános iskolát, és megfogadta, hogy csak olyan középiskolába hajlandó járni, ahol a tanárok és a diákok is nyitottak, elfogadóak vele. Ott, ahol a családjával élt, nem talált semmi ilyesmit: vagy egy nagy létszámú osztályban kapott volna helyet egy állami iskolában, vagy tanulhatott volna szakmát. De ő tudta, hogy valami egészen mást szeretne.

Hosszas keresgélés után rátalált a helyre, ahol, úgy gondolta, végig tudja járni az érettségihez vezető utat. Ez az iskola, a miénk, nagyjából 200 kilométerre van Bálint otthonától. Szerencsére a vonatközlekedés viszonylag jó a két város között, így Bálint minden reggel vonatra szállt, hogy iskolába menjen, és délután szintén, hogy hazaérjen. Éveken át. Az érettségi évében úgy alakult, hogy a hétköznapokat már Budapesten tudta tölteni, így csak a hétvégékre utazott haza, de előtte napi 400 kilométert tett meg azért, hogy az általa kiválasztott iskolába járhasson.

Képünk illusztráció (Forrás: iStock)

Dani, aki kereste, és megtalálta önmagát

Dani érettségijére mindannyian nagyon büszkék vagyunk, és nemcsak azért, mert tényleg szép eredményekkel zárta a középiskolai tanulmányait, hanem azért is, mert egy magabiztos, határozott srác lépett az érettségi bizottság elé, nem az a gátlásos kislány, aki annak idején beiratkozott hozzánk. Akkor még Annának hívták, és nagyon sok mindennel meg kellett küzdenie, hogy ráébredjen, hol a helye a világban, és a saját testében.

Az érettségire még Anna néven jelentkezett, három héttel a vizsga előtt érkezett meg az új anyakönyvi kivonata és a személyes okmányai. Három hetünk volt megszervezni, hogy érvényes maradjon a jelentkezése, és már Daniként érettségizhessen le. Minden követ megmozgattunk, hiszen ő is ezt tette, és semmi sem volt akkor fontosabb számára, hogy már önmagaként vehesse át az érettségi bizonyítványát. Nekünk is sikerült, és neki is. És mindenki, aki csak egy picit is részese volt ennek a folyamatnak, sokat kapott közben.

István, aki adott magának még egy esélyt

István a kakukktojás ebben az írásban, hiszen pontosan egyidősek vagyunk, azaz már inkább középkorúnak mondható. Mégsem véletlenül szerepel a cikkben. 37 éves volt, amikor úgy döntött, hogy ideje befejezni a középiskolát, amit annak idején félbehagyott. Sok minden történt abban a 20 évben: lelki és egészségügyi problémák, drog, lecsúszás egészen a hajléktalanságig, aztán feleszmélés és kapaszkodók keresése, amikért még érdemes élni.

38 évesen érettségizett, most egyetemista. Szociális munkás lesz, hogy másoknak megadhassa azt a segítséget, amit ő nem kapott meg annak idején. Az érettségin egy Kosztolányi-verset húzott, a Hajnali részegséget, Sosem láttam még azelőtt komplett érettségi bizottságot a könnyeit nyelni, de itt ez történt. Senki nem tudta volna annyira egyszerűen és hitelesen bemutatni, mint István, hogyan jutott el a költő az élet fájdalmain keresztül ahhoz, hogy köszönetet mondjon a csodálatos hajnalért. Hiszen ez az ő saját története is.