Család

Beteg gyerekével együtt tették ki a szállodából a fiatal anyukát

A Butlin nevű szálloda azt tanácsolta a családnak, hogy vagy maradjanak a szobájukban, vagy hagyják el a szállást, miután 1 éves kislányuk beteg lett.

A 20 éves Sophie Thomas a walesi Llanelliból családjával egy négynapos karácsonyi vakációra érkezett, mellyel egyúttal kislányuk első születésnapját is szerették volna megünnepelni. Ám a kislány, miután megérkeztek, rövidesen ágynak esett. A család azután került konfliktusba a Butlin nevű szálloda munkatársaival, miután tiszta ágyneműt kértek a beteg kislánynak.

Az anyuka elmondása szerint nem sokkal ezután egy biztonsági őr érkezett a szobájukba, hogy szétnézzen, majd felszólította őket, hogy választhatnak: vagy nem mozdulnak ki a szobából, míg itt vannak, vagy azonnal elhagyják a szállást. A családot olyannyira kellemetlenül érintette a biztonsági személyzet szerintük fenyegető fellépése és a szálloda hozzáállása, hogy inkább rögtön önként távoztak – miközben Sophie Thomas beszámolója szerint a biztonsági őr végig szemmel tartotta, ahogy összecsomagolnak és hazaindulnak.

A Bultins szóvivője a lapoknak elmondta, „úgy értesültünk, hogy a kislány legalább 10 alkalommal hányt, és a cég szabályzata szerint ilyenkor meg kell kérni a családot, hogy valahogy különüljön el a többi vendégtől. Továbbá visszatérítési díjat ajánlottunk fel nekik. Figyelnünk kell a többi vendégünk egészségére, főleg miután a vírusok manapság nagyon könnyen és gyorsan terjednek.”

A család utólag azt állította, hogy azóta jártak gyermekorvosnál a kislánnyal, aki megállapította, hogy egy húgyúti fertőzés okozta megbetegedését.

Via Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top