Család

Saját sírjára lelt a temetőben egy férfi

Most már érthető, miért nem keresték ismerősei egy ideje...

Egy skót kisvárosban Forfarban nem mindennapi élményeket élt át a 75 éves Alan Hattel, aki egy szép napsütéses napon a temetőben megpillantotta a saját sírkövét, írta meg a 24.hu a rémfilmbe illő történetet. „De hát én élek!
– mondta magában az idős férfi, aki kezdeményezte, hogy takarják le a sírkövet, amin az ő neve szerepel.

Getty Images

A sírkő a férfi volt feleségének ötlete volt, aki azzal a céllal vette és csináltatta meg, hogy majd egymás mellé temetik el őket. Ez a nálunk is igen elterjedt szokás azért érte váratlanul a férfit  26 év után, mert már rég nincsenek együtt, még mindketten élnek, de a sírkő mégis megmaradt, és a helyi temetőbe került.

A férfi elmondása szerint már hónapok óta nem hívja őt senki, az ismerősök felé sem néznek, de most világos lett számára, hogy valószínűleg mindez azért van, mert azt gondolták, meghalt. Alan Hattel tehát megragadta az alkalmat, és sajtóban kürtölte szét, nem halt meg, sőt nagyon is él, és továbbra is szeretné, ha az emberek keresnék őt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése