Család

Exrendőr: „Igyekszik tagadni a vezetés, hogy a családon belüli erőszak az egyik legnagyobb probléma”

Egykor forgalmas helyeken dolgozó, leszerelt rendőr meséli el, milyen a zsaruélet belülről.

Rendőrökről szóló sztereotípiák? Hát, igen, annyit mondok, hogy nem fánkot eszünk, hanem gyrost.

Tizennyolc évesen jelentkeztem rendőrnek, de nem vettek fel. Tudod, akkoriban még túljelentkezés volt. Aztán kiesett valaki, és mégis mehettem volna, de már nem mentem. Egy faluban éltem, megismertem pár tagot a bevetési osztályról, közülük is voltak barátaim. Jöttek a nagy sztorik, és vonzottak. Már máshol dolgoztam, amikor jött a hír, hogy a rendőrség átképzést kínál, és hogy fizetéssel. Na, ekkor dobbantottam. Az első sokk a jelentkezéskor ért. Civilként két-háromszor annyit kerestem tíz évvel ezelőtt, de így is mentem. Februári napon kezdtem, mínuszok voltak, hosszú órákat álltunk vigyázzban az alakulótéren – én felkészületlenül, a vékony talpú bőrcipőmben. Mindenki megfázott, tök betegen össze voltunk zárva napokig egy szűk laktanyában, ahol nem volt meleg víz. Ez volt a rendőrség bevezetője. Elgondolkodtam, hogy mégsem kellene ezt csinálni. De mégis 10 évig húztam a kilépést. 

Vidékről jelentkeztem Pestre, és bekerültem egy kerületi kapitányságra. A tapasztaltabb rendőrök itt azt mondták, áh, úgyis el fogsz menni, akkor minek tanítsunk neked bármit? Nagyon ellenséges közeg vett körül.

Annak ellenére megvolt mindenkinek a maga párja , hogy a korrupciómegelőzés miatt nem lehetett volna fix emberrel dolgozni.

Érdekes, hogy nem a vezetőség, hanem az egy szinten lévők ellenségeskedtek egymással. Akkoriban a túlórarendszer úgy működött, hogy ha a 150 órát meghaladtad, akkor fizették ki, addig csúsztatni kellett. Volt 100 százalékos és 200 százalékos túlórapénz, utóbbi pihenőnapon (vasárnap) történő munkáért járt. Csak hogy értsd: nyolc pihenőnap van egy hónapban, ami bármelyik napra eshet. Tizenkét óráztunk, azaz elméletileg tizenöt napot melóztunk, de ez gyakorlatilag mindig több volt. Na, ebben a rendszerben viszont mentek a fentről jövő kivételezések: a kedvencek mentek a 200-as túlórára. Innen eredhetett, hogy egymással voltak ellenségesek a járőrök.

Egyszercsak járőrvezető lettem, és tízezer forinttal többet kaptam. Ekkor mentem át (számomra) jobb helyre dolgozni, és ez pont arra az időre esett, amikor bevezették az ötvenszázalékos fizetésemelést a rendőrségnél. Tehát, reméltem, hogy azért még kapok pluszt. Magasabb fizetési kategóriás lettem, és ráírták a papíromra, hogy ez negyven százalékos emelkedést jelent – de a végén, a bürokrácia miatt nem emelkedett ennyit a fizetésem, a negyven százalék a nulla napos fizumhoz képest jelentett csak emelkedést. Az új helyen sokkal jobban éreztem magam, szerettem ott dolgozni. Már csak azért is, mert az előléptetésemmel lazább feladatok jöttek, és nem kellett 16-18 órát robotolnom. Itt egy napra megvolt az adott feladat, teljesítetted, aztán hazamentél.

Az elején nyugi volt. Csináltunk egy-két feljelentést, és mindenki örült. Ez főként hajléktalanokat érintett. Minden területen megvan az a fix közönség, akit fel lehet jelenteni. Aláírja a feljelentést, elmegy az előadóhoz, az pedig általában megszünteti. Senkinek sem lesz baja. Ezt amúgy már a suliban is elmondják, tanítják. Mármint a rendszert.

Aztán rászálltunk a drogfogyasztókra és terjesztőkre, utóbbinak elvileg örülnöm kellett volna. Már ha a rendszer nem olyan, amilyen.

Ahogy a herbál elkezdett terjedni (később már a varázsdohány), jött a parancs, hogy egy nap egy fogyasztót el kell fogni. Később ez már kettő lett. A szabályok szerint tettenéréssel kellett előállítani a delikvenst, ez viszont egyre nehezebb volt.

Van náluk valami növényi törmelék, aminek kellemetlen szaga van, de én honnan tudjam biztosan, hogy az kábítószer? A herbálnál még oké, bár ott is folyamatosan másba áztatják, majd szárítják, de a varázsdohánynál ez nagyon nehéz. Herbálnál ugye fűszernövényekre locsolnak valamit és újra kiszárítják. De a varázsdohánynak ugyanolyan szaga van, mint a sima dohánynak. Onnan lehetett csak sejteni, hogy papírzsepibe volt csomagolva.

Képünk illusztráció - kábítószer kereskedéssel gyanúsított személyt tartóztatnak le a Népligeti buszpályaudvaron (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Képünk illusztráció – kábítószer kereskedéssel gyanúsított személyt tartóztatnak le a Népligeti buszpályaudvaron (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Hogy néz ki egy ilyen tettenérés? Elfogtuk az embert, és lutri volt, hogy tényleg kábítószer van-e nála. Általában azt mondták, hogy ők csak „dekkeztek”, vagyis felszedték a földről és zsepibe gyűjtöttek csikkeket. Elvittük vizeletvizsgálatra őket, az a minta ment a szakértőhöz. Az eredmény pedig vagy semmi, vagy, hogy ez egy új, pszichoaktív szer, vagy „simán” kábítószer. Nekünk nem kellett tudnunk, mármint azt, hogy változott az összetétel. Nekem csak annyit kellett tudnom, hogy valószínűleg az.

Hallottam olyanról, másik kollégától, hogy egyesek kínjukban már testi fenyítést alkalmaztak, hogy valaki beszéljen. Nem tudom azt mondani, hogy borzalom volt, mert sajnos volt hatása. Amíg annyit mondtál nekik, hogy ne terjeszd, ne csináld, menj innen, megvonta a vállát, és arrébb ment. Majd visszatért a mérgező szarral. Így viszont nem ment vissza többé.

Hogyan is fogalmazzak? Akik ellen felléptünk, és végül bevittük őket, azokat sosem tudtam sajnálni. Nagyon sok kárt tettek, terjesztettek, sőt: ezek az emberek általában nemi erőszakot is elkövettek. Mintha ez a kettő kapcsolt tevékenység lett volna. Ők voltak az alja, de tényleg.

A dolgok valahogy összekapcsolódnak. Nem dolgozik a krapek, majd koldul, rosszabb esetben tolvaj lesz, válogatás nélkül meglop embereket. Arra sem tudok sok kedveset mondani, aki rendszeresen, a kérés ellenére is odahugyozik mások elé, majd, amikor figyelmezteted, kiröhög. Ezt a helyzetet a környékemen egy másik hajléktalan oldotta meg. Összefogta őket, elvette tőlük a pénzt, de ő kivételesen vissza is osztott nekik. Ételt, ruhát, takarót, sőt pelenkát vett annak, aki mozgáskorlátozottsága miatt nem tudott kijárni vécézni. Akadtak olyanok is, akiket megismertünk, és tudtuk, hogyan és miért kerültek utcára. Mentális betegek voltak, ellátás nem jutott nekik. Nincs volt hol lakniuk ebben a „rendszerben”, de senkinek nem ártottak. Őket általában figyelmeztettük az új törvény életbe lépése után, hogy fel kell állniuk, el kell menniük. Megtettük, amit tudtunk, hogy ne vigyük be őket.

Ami kifejezetten frusztrált az a csébék helyzete. Családi balhé, ennek volt a csb a rövidítése. Nyilván, mondanom sem kell, akármennyire is igyekszik tagadni a jelenlegi vezetés, a családon belüli erőszak jelenti az egyik legnagyobb problémát. Főként nők és gyerekek ellen. De volt olyan is, hogy férfi ellen történt. Csak hogy egy példát említsek, egy problémás kerületben hívták a rendőrséget a szomszédok, hogy az anyuka ordít, és tör-zúz a lakásban. Kimentünk, és a család elmondta, hogy a nő gyógyszerre ivott és ettől lett agresszív. A pasiját bántalmazta egy jó munkahelyen dolgozó, vezető beosztásban lévő, harmincas, törékeny nő. Ami pedig még rosszabbá tette az amúgy is rossz helyzetet, hogy az egészet végignézte a négyéves gyerek. Mivel a nőnek orvosi segítségre volt szüksége, elvitethettük mentővel. Be volt piázva, és be volt tépve.

Az emberi kapcsolatok, mondjuk úgy, összevisszaságának egy másik eklatáns példája volt, amikor egy férfi telefonált, hogy meglopták a saját lakásában. Állítása szerint az egyik gázos környéken látott egy magányos lányt, megsajnálta és felvitte magához. Itt már nem tehettünk róla, de magunkban nagyon röhögtünk. És a nő tényleg meglopta, de azért az meredek, hogy felviszel magadhoz egy prostituáltat, és kihívod a rendőrséget.

Képünk illusztráció, nem a leírt eseményeket ábrázolja - MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Képünk illusztráció, nem a leírt eseményeket ábrázolja – MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Visszatérve a csébékre, a legtöbb az ünnepek környékén szaporodott meg. Amikor összegyűlt a család és beszélgetni kellett egymással. Ha mélyen belegondolsz, ez nagyon szomorú, de nem volt időm arra, hogy mélyebben belegondoljak egy-egy esetnél. Napi szintű dolgok voltak ezek. Nyilván azzal sem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy többnyire rosszabb környékekről érkezett bejelentés. Ez persze nem azt jelenti, hogy úri környéken ne lettek volna bántalmazások, de ott általában (nem mondom, hogy soha, de általában) nem nagyon hívják ki ilyenkor a rendőrséget.

Az egyik meghatározó esetem az volt, amikor kiérkeztünk egy címre, és már a bejáratban láttuk, hogy minden tiszta vérfoltos. Amikor megkérdeztük a nőt, hogy mi történt (első ránézésre külsőleg nem látszott rajta semmi, mivel nyakig fel volt öltözve), azt válaszolta, hogy elesett, beverte magát és vérzett. Ilyenkor mi nem mondhatjuk azt, hogy „hazudsz, tudjuk, hogy megvertek”, a jelentésben azt kell leírnunk, amit mondott, hogy elesett és beverte az orrát. Ha önkényesen bevisszük a bántalmazót, de arra nem volt „okunk”, azaz ránézésre nem állapíthattuk meg, hogy ezt a nőt megverték, akkor mi ütjük meg a bokánkat, mert felettünk nem állnak mögénk. De igazából ők sem tehetnek semmit, a jog köti a kezüket nekik is.

A másik és legnagyobb baj, hogy a bántalmazások 99 százalékánál az történik, hogy felhív minket az áldozat, de, mire kiérünk, már meggondolja magát. Ekkor, ha látható, hogy megverték, akkor bevisszük a bántalmazót, ÉS az áldozatot is be kell vinnünk vallomástételre, de abból nem lesz semmi.

Retteg, megijed. Bekapcsol a Stockholm-szindróma mellett az, hogy ki fogja eltartani őt és a gyerekét, mert a bántalmazó már anyagi függésbe hozta. A szegénységben élő áldozat jobban fél attól, hogy bent marad a bántalmazója, mint hogy kiengedik.

Mióta eljöttem, a helyzet azért javult, de nem tudom, mi a megoldás. Ha bekameráznának minden lakást…

De, hogy a komor hangulatunkat most egy kicsit oldjam, elmesélem neked a szerencsére nem tragédiával végződő, ám egyik legmeghökkentőbb esetemet. Közlekedési balesetről beszélünk. Mikor kiértünk a helyszínre, láttuk, hogy egy idős nő nekiment kocsijával egy táblának. Szerencsére nem lett nagy baja, meg is kérdeztük, hogy mi történt. A hölgy azt válaszolta, hogy meglátott egy fekete macskát, ezért becsukta a szemét (vezetés közben). Így aztán átrongyolt a STOP táblán.

Országházat védő rendőrök a Kossuth téren, egy kormányellenes tüntetésen (Képünk illusztráció - MTI Fotó: Mohai Balázs)

Országházat védő rendőrök a Kossuth téren, egy kormányellenes tüntetésen (Képünk illusztráció – MTI Fotó: Mohai Balázs)

Amikor Budapesten beindultak a tüntetések, bevallom, már nagyon elegem volt az egészből. Igaz, végre kaptam magasabb fizetést. Ez nagy szó volt. Azt tudom mondani, hogy akik kint állnak egy tüntetésen a sorfalban, azok megszívták. Nekem szerencsém is volt meg nem is. Nem álltam kint, mert kiemelő voltam, de mindig megúsztam. Ez azt jelentette volna, hogy, ha beviszünk valakit és jelentést írunk és a többi, akkor hajnalig melóztam volna, és pár óra után újraindult volna a verkli. Hogy a sorfalban tényleg nem beszélhetünk? Nem, de néha előfordul szájkarate vagy az is, hogy mondjuk valakinek, aki a képünkbe üvölt, hogy amúgy egyetértünk vele.

A legrosszabb az egészben amúgy az, amikor reggeltől estig páncélban kell lenni. Mondjuk negyven fokban. Az ájulás széli állapot egy dolog, de előfordult például, hogy egy kollégának hasmenése volt és semmilyen gyógyszer nem hatott. Megálltunk valahol, szerencsétlen kirongyolt páncélban, de meglátta, hogy a hely tele van tüntetőkkel. Na, ilyenkor nem mehet be vécére, visszafutott a buszba, mentünk tovább, kerestük a helyet, ahol elvégezheti a dolgát. A pisit megtanulod tartogatni. Egy focimeccsen volt a legrosszabb. Reggel nyolckor beöltöztem páncélba és a délutáni meccs végéig abban voltam. 40 fokban. Úgy, hogy délután 5-kor kezdődik a meccs. És ott van ehhez a szar fizu. Nem jó érzés, még ha meg is vannak a trükkök a páncélos kellemetlenségek enyhítésére. A páncél alatt van a zubbony, abba beletettél nasit, oldalsó zsebbe pedig vizeket. Inni viszont csak ritkán szabad, mert attól meg pisilni kell. Egyik kolléga egyszer viccesen meg is jegyezte, hogy vagy nagyon izzad, vagy bepisilt, nem is tudja, melyik. Mit is mondhatnék? Nagyon szerettem rendőr lenni, akartam csinálni. De így és ennyiért nem lehetett. Bántották dolgok az igazságérzetemet, és megélni sem tudtam rendesen belőle. Ott kellett hagynom. Szomorú már nem vagyok, és nem is bánom.”

(A történeteben szereplő közel 40 éves személy védelmének érdekében néhány apró, a lényeget nem befolyásoló részletet megváltoztattunk)

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése