Család

„Jordan vagyok, szexfüggő, és borzasztóan szenvedek tőle”

A szexfüggőséget nem veszik általában olyan komolyan az emberek, mint mondjuk a drogot, pedig ugyanolyan rombolást képes végezni.

Jordan teljesen őszintén beszél a saját szexfüggőségéről, sőt karriert is épített belőle: ma már szexterapeutaként dolgozik. Ahogy írja, nagyon nehéz volt a felépülés, főleg azért, mert ő sem vette komolyan a saját függőségét, hiszen a társadalom nagy része is úgy áll a szexfüggőkhöz, hogy az nem igazi betegség, és nem kell belőle kigyógyulni, mert a szex kellemes dolog.

„Amikor függők között kellett beszélnem a szexfüggőségemről, mindig csalónak éreztem magam, láttam, hogy mindenki azt gondolja, hogy ez nem is igazi függőség. Nekik komoly problémáik vannak, én meg panaszkodom, mert túl sok nővel bújtam ágyba. Úgy indítottam a bemutatkozást ezért, hogy

Jordan vagyok, szexfüggő, és borzasztóan szenvedek tőle.

Igazuk van abban, hogy tényleg számolatlanul feküdtem le olyan nőkkel, akikhez semmilyen módon nem kötődtem, és ez mások szemében jó mókának tűnhet, de azt a szégyenérzetet nem ismerik, ami ezzel járt. Ahogy azt sem tudják, hogy heteket töltöttem pornófilmek nézésével, szexhirdetések böngészésével és prostituáltak felbérlésével, amire majdnem ráment az életem.”

A férfi első lépése a gyógyulás felé az volt, hogy felismerte, hogy nem szabad hinni a saját gondolatainak, és tudomásul kell vennie, hogy a szexfüggősége ugyanolyan probléma, mint bármilyen más függőség. Évekig azt gondolta magáról, hogy teljesen normálisan működik, mert a férfiak már csak ilyenek, folyton és mindenkivel szexelni akarnak – legalábbis ez a társadalmilag elfogadott kép róluk.

„A szexfüggőséget rendszerint félreértik. Hiszen mindenki szeret szexelni, nem igaz? A legnagyobb probléma, hogy nem értik az emberek, hogy ez a függőség nem a szexről szól, sokkal inkább az értéktelenség és magány érzéséről. A szex csak egy eszköz arra, hogy az érzelmeinkkel ne kelljen foglalkoznunk, pont úgy, ahogy az alkoholista a piával nyomja el az érzéseit. És ahogy minden más függőség esetében, a szexfüggőség is lehet végzetes. Ismerek olyan függőket, akik tudatosan védekezés nélkül szexelnek, és olyat is, aki vagyonokat költött szexmunkásokra, és adósságba verte magát.

függőség szexfüggőség vallomás

A szexfüggőség rosszabb, mint az alkoholizmus (Képünk illusztráció – Forrás: Getty Images)

Csak nehezebben észrevehető, mint mondjuk a drog- vagy alkoholfüggés, mert a szexet mindenki meg tudja magyarázni saját magának. Ha heti nyolcszor maszturbál, az még nem lehet függőség. Ha pornót néz folyton, azzal nincs semmi gond. Valójában nem is a szex gyakoriságán múlik, hanem egy kérdésen:

Kényszeresen olyan dolgot csinálsz, amit nem akarsz csinálni?

Például nem akarsz játszani szerencsejátékokkal, mégis ott találod magad a félkarú rabló előtt. Nem akarsz reggel vodkával indítani, de aztán csak a kocsmában kötsz ki még munka előtt. Ugyanez történik a szexfüggőkkel is: úgy döntesz, hogy nem akarsz többé megalázó szexuális kapcsolatokat, aztán másnap már letolt gatyában állsz egy idegennel egy koszos nyilvános vécében.”

Jordan számára az volt a legnehezebb, hogy eljusson odáig, hogy valami probléma van a viselkedésével, és segítséget kérjen. Egy anonim szexfüggők csoportban kötött ki, ahol rájött, hogy nincs mindenkire ráhúzható megoldás, neki kell megdolgoznia azért, hogy a régi lelki sebeket, melyek közrejátszottak a függőség kialakulásában, meggyógyítsa. A tapasztalatai alapján leírta a tanácsait, mit tehetünk, ha hasonló problémával küzdünk.

1. Mondd el az igazat egy bizalmasodnak!

A szégyen és a titkolózás eltávolít a barátoktól, ezért az első lépés mindenképp az kell legyen, hogy beavatsz valakit a bizalmadba és elmondod neki, mi a helyzet veled. Minden függőnek szüksége van legalább egy olyan emberre, akiben teljesen megbízhat.

2. Kérj segítséget!

Menj el egy támogató csoportba, ahol hasonló problémával küzdő emberekkel találkozhatsz. Gyógyító hatással van, ha meghallgatod mások történetét és megosztod velük a sajátodat.

3. Alakíts ki új szokásokat!

A régi szokásoktól úgy lehet megválni, ha újakkal helyettesíted őket. Lehetőleg olyanokkal, amik kevésbé ártalmasak. Ha bármikor stresszesnek, magányosnak érzed magad, akkor előjöhet a régi beidegződés, hogy a szex után nyúlj, de helyette inkább hívd fel egy barátodat. Le kell ásni az érzelmek gyökeréig ahhoz, hogy megértsd a saját függőségedet, csak így tudsz megszabadulni tőle.

Jordan szerint a szexfüggőség esetében sem lehet igazán gyógyulásról beszélni, úgy működik ez is, mint az alkoholistáknál, inkább szermentes időszakról van szó a leszokás után. Csak épp a szexfüggőségnél nem lehet teljes mértékben megvonni a „szert” és cölibátust fogadni, mert az sem túl egészséges, hanem az a cél, hogy elkötelezett párkapcsolatban tudjon élni a függő anélkül, hogy kényszeresen keresné az újabb kalandokat. Ez pedig gyakran nehezebb feladat, mint letenni az alkoholt.

Még több cikk a függőségről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top