Család

Belegondolni is szörnyű: anya és fia egyszerre küzdöttek a rákkal 4 évig

A diagnózist hallani, ráadásul kétszer is, sokkoló lehetett. Most úgy tűnik, mindketten szerencsésen megküzdöttek a rákbetegséggel.

Vici Rigbyt 2016-ban diagnosztizálták negyedik stádiumú vastagbélrákkal, ám mindössze négy hónappal később fiáról is kiderült, hogy akut limfoid leukémiában szenved. Az éveken át tartó kezelések– beleértve a műtétet, a kemo- és sugárterápiát – után most úgy tűnik, mindketten meggyógyultak.

Anya és fia egyszerre küzdöttek a rákkal - Képünk illusztráció. Fotó: National Cancer Institute on Unsplash

Anya és fia egyszerre küzdöttek a rákkal (Képünk illusztráció. Fotó: National Cancer Institute on Unsplash)

Amikor az asszonyt diagnosztizálták, a helyzet súlyossága miatt rögtön arra gondolt, mi lesz így a fiával. A sokk azonban csak ezután következett, hiszen a négyéves George-ról nem sokkal később derült ki, hogy leukémiás. Most már nem egy, hanem két csodáért is imádkozott a család. A fiú betegségét meglehetősen korán csípték el, és szerencsére nagyon jó esélyekkel indult a harcban, ami végül egy három és fél éves kezelést jelentett.

Az időszak borzasztó megterhelő lehetett az anya számára: épp a fia diagnózisa idején műtötték meg, és többször is volt olyan, amikor egyszerre kellett kórházba menniük. Azonban úgy tűnik, mindketten tünetmentesek, melynek örömére George megkongathatta a kórházban a gyógyulást jelző harangot:

(via)

Aktuális híreink rákbetegség témában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése