Család

„Mondtak olyat állásinterjún, hogy egy nő nem lehet mérnök”

Régebben az számított ritkaságnak, ha valaki nem vitte tovább a családi mesterséget, ma viszont arra csodálkozunk rá, ha apáról fiúra vagy lányra száll egy-egy foglalkozás.

Akár tetszett, akár nem, kisgyerekként belekóstoltak a családi mesterségbe, aztán az élet mégis úgy hozta, hogy a szülők által kitaposott úton folytatták. Angelika borász, Gergő méhész, Teréz pedig informatikus lett, pont úgy, mint az apukája. Annak, hogy így alakult, ma már mindegyik családfő örül, de annak idején egyikük sem erőltette rá gyermekére, hogy azt folytassa, amit ő elkezdett – olyannyira, hogy a mára sikeres és több lábon álló méhészfiút még az apukája is kinevette, amikor elindult Budapestre, hogy szerencsét próbáljon egy karácsonyi vásárban.

Gyerekként muszájból, felnőttként szerelemből 

Nagy múltra tekint vissza az a 17 hektáros családi borászat, amiben Árvay Angelika az apukájával és az öccsével szorgoskodik a tokaji borvidéken, egész pontosan Rátkán, ahol a családfő 1975-ben kezdett el borkészítéssel foglalkozni. A borászatban, ahol fehér száraz és édes borokat készítenek, hosszú ideje segítik egymás munkáját a családtagok, van, hogy Angelika anyukája is bekapcsolódik a munkafolyamatokba, de az eredeti terv nem pont ez volt: „Közgazdászként végeztem, vagyis nem a borász vonalon indultam el, amikor a pályaválasztásra került a sor, az öcsém viszont borász lett. Az egyetem után aztán én is egyre inkább belemélyedtem, Londonban például sokat tanultam a borkészítésről és a borkóstolásról. Szerencsésnek érzem magamat többek között azért, mert apukám nagyon nyitott gondolkodású, mindig érdeklődve hallgatja az ötleteinket és sokat meg is valósítunk belőlük, például a borok névválasztásánál. Apukám egyébként az online közösségi média használatától sem riad vissza, szóval ezen a téren is abszolút halad a korral” – meséli Angelika, aki büszke arra, hogy apukája attól a javaslatuktól sem zárkózott el, hogy borászatuk áttérjen a bioművelésre. 

Angelika apukájával és öccsével - Fotó: www.arvay.eu

Angelika apukájával és öccsével – Fotó: www.arvay.eu

A közös munka során mindhármuknak fontos, hogy kövessék a tradíciókat, de ahol csak tudják, az újdonságokat is bevezessék, legyen szó szőlőművelésről, borkészítésről vagy épp címkeválasztásról. „Nem volt egyértelmű számomra a kezdetektől, hogy felnőttként borászkodással foglalkozzam, igazán visszafogott és önbizalom-hiányos gyerek voltam, el sem tudtam képzelni, hogy olyan szakmát válasszak, ahol a kommunikáció is fontos szerepet kap. Mára nagyot fordult a kocka, hiszen a munkám nagy részében az Árvay Borászatot képviselem és beszélek.”

Angelika azt mondja, valószínűleg azért sem szőtt kislányként borászkodással kapcsolatos álmokat, mert a testvérével már gyerekként részt vettek azokban a munkálatokban is, amik igazán fárasztónak bizonyultak: „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kisebb korunkban szerettünk a szőlőbe járni az öcsémmel – hajnalban kellett kelnünk, a nagy nyári melegben is segédkeztünk, de arra is volt példa, hogy őszi hóesésben kellett szüretelnünk, ami nagyon komoly munkával járt, és ez gyerekként nem tartozott a kedvenceink közé.”

Az egyetem alatt aztán valami megváltozott, Angelika szinte észrevétlenül vállalt egyre nagyobb szerepet a családi borászat munkájában. Amikor például külföldi vendégek érkeztek látogatóba, ő fordított, de egy idő után megelégelte, hogy a feltett kérdésekre mindig meg kellett várnia az apukája válaszát, hiszen ő akkor még nem igazán konyított a borkészítéshez. „Megkértem apukámat, hogy ajánljon néhány könyvet, amiből önszorgalomból mélyíthetem a tudásomat. Azt hiszem, itt érkezett el a fordulópont, a borászkodás ugyanis már nem csak muszájból érdekelt, hanem tényleg elkezdtek foglalkoztatni az azzal kapcsolatos kérdések. Akkoriban kezdtünk el borvacsorákat szervezni, a bor–étel párosítás világát például kifejezetten izgalmasnak találtam” – emlékszik vissza Angelika. 

Gyerekként nem rajongtak a borkészítésért, mára ez lett a mindenük - Fotó: www.arvay.eu

Gyerekként nem rajongtak a borkészítésért, mára ez lett a mindenük – Fotó: www.arvay.eu

Boldog legyen, ne borász!

A borászat nem kimondottan nőies szakma, de Angelika azt mondja, a tokaji borvidéken, ahol ők is tevékenykednek, nem számít kuriózumnak, ha valaki nőként választja ezt a pályát. „Soha nem éreztem a hátrányát annak, hogy nőként csöppentem bele a borkészítésbe, mára pedig egészen sok női borászra lehetünk büszkék, úgyhogy emiatt sosem jöttem zavarba. Ráadásul 2008-ban alapítottunk egy országos egyesületet a fiatal borászoknak, aminek én lettem az első elnöke. Ott aztán végképp természetesnek éreztem, hogy sok fiúval kell együtt dolgozni, odafigyeltek arra, amit mondtam, és meg is hallgatták a javaslataimat” – osztja meg pozitív tapasztalatait Angelika.

Szerinte a borkóstolásnál kifejezetten hasznos, ha a férfiak mellett a nők is szóhoz juthatnak, mert sokszor egészen más szempontokat tartanak szem előtt, mint az erősebb nem képviselői. „Nálunk a családban nagyon jól kiegészítjük egymást, amikor hárman kóstolunk, különböző nézőpontokat veszünk figyelembe. Ez a plusz egész biztosan elveszne, ha csak férfiak vagy csak nők vennének részt a borkóstolón.”

Kíváncsi voltam arra is, Angelikának mennyire fontos, hogy majd az ő gyerekeik is továbbvigyék mindazt, amit az apukájával együtt elértek: „Igyekszem tudatosan odafigyelni arra, hogy ne legyenek ilyen elvárásaim a gyerekekkel szemben, és teljes szívemből azt kívánom nekik, hogy azon a területen teljesedjenek majd ki, amelyikben jók, és amelyiket szeretik – egyáltalán nem biztos, hogy ezt a borászat és a borkészítés jelenti majd számukra. A környezetemben nagyon sok negatív példát látok arra, hogy milyen az, amikor valakire rákényszerítenek a szülők egy pályát, én ezt semmiképpen nem szeretném, szóval nem támasztok ilyen elvárásokat a gyerekekkel szemben. Apukám sem erőltette soha, hogy erre a pályára lépjünk az öcsémmel, de persze nagyon boldog, hogy végül mindketten ezt az utat választottuk.”

Molnár Gergely a családjával - Fotó: www.mezesgergo.hu

Molnár Gergely a családjával – Fotó: www.mezesgergo.hu

Hobbiból lett hivatás

Mivel Molnár Gergely családja állattartással és mezőgazdasággal foglalkozott, kicsi korától kezdve szorosan kötődik a földhöz, a természethez és az állatokhoz, nyolcévesen már rutinos traktorvezetőnek számított. A szomszédjukban lakó bácsi méhészkedett, Gergő apukája pedig sokszor átjárt hozzá segíteni. Egy nap kapálásból hazafelé tartva meglátott egy méhcsaládot, amit ügyesen be is fogott. „A helyi méhészektől gyorsan szereztünk kaptárt és lépet, így mi is belefogtunk a méhészkedésbe, akkor 12 éves voltam. Emlékszem, könyvből néztük ki a kaptárépítés lépéseit, hogy legyen hova tenni az egyre gyarapodó méhcsaládjainkat. Bár alapvetően továbbra is a gyümölcsösből és a szarvasmarhákból éltünk, egyre több pénz jött be a méhészkedésből – ez azonban korántsem jelentette azt, hogy dúskáltunk, emlékszem, volt olyan, amikor arra vártunk, hogy kivehessük a tojást a tyúkok alól, hogy legyen mit ennünk” – eleveníti fel Gergő, akit ma már sokan csak „mézes Gergőként” ismernek.

Apukájának köszönhetően tehát már gyerekként megismerkedett a mézkészítés tudományával, és egyik álma lett, hogy felnőttként maga is méhészként dolgozzon. A másik nagy vágya az volt, hogy a Ferrari konstruktőr mérnöke legyen, ezért gépész szakra jelentkezett az egyetemen. „Itt szerveztek egy méhésztanfolyamot, amire én is jelentkeztem. Amikor kezembe kaptam az oklevelem, az ország legfiatalabb méhész mestere lettem, ez nagy büszkeséggel töltött el. Amikor aznap hazafele tartottam, a vonatállomáson a szemem előtt rajzott be egy méhraj az egyik fába. Ezt égi jelnek vettem, és ekkor döntöttem el végérvényesen, hogy a családi hagyományt folytatva a méhészetnél maradok.”

Gergő kezdetben az apukájával együtt építgette a vállalkozást, és hamar rájött, hogy a siker titka az, ha a hasznukat nem magukra, hanem a méhészetükre költik. „Apa itthon foglalatoskodott a méhekkel, miközben én egyre többet jártam vásárokba és rendezvényekre, azt ugyanis gyorsan felmértem, hogy azzal nem jutunk messzire, ha csak hordóban, kereskedőknek értékesítjük a mézet. Én egyre lelkesebb lettem, és sorra pattantak ki az ötletek a fejemből, szinte senki nem hitt abban, hogy egy napon mindegyiket megvalósítom” – meséli Gergő, akinek az elképzeléseit sokszor még az apukája is kinevette.

„Nem fogom elfelejteni, hogy néztek rám, amikor elmeséltem, hogy lefoglaltam egy standot egy karácsonyi vásárban. Apám még az indulás napján sem hitte el, hogy tényleg felülök a vonatra, és Vizsolyból Budapestre utazom. Akkoriban még zárt utánfutónk sem volt, úgy kellett ponyvával lefedni a mézet a kocsiban, ami utánam hozta az árut, miután megérkeztem” – mondja a méhész, akinek sosem szegte kedvét az, hogy mások lehurrogták az ötleteit.

Nem csak a méhek, a méhészek is rengeteget dolgoznak - Fotó: www.mezmuzeum.hu

Nem csak a méhek, a méhészek is rengeteget dolgoznak – Fotó: www.mezmuzeum.hu

Minden valóra vált, ami a Célfüzetbe került

A nagy áttörésre 2012-ig kellett várni, addig „csak” mézkészítéssel foglalkoztak, utána viszont szép sorban valóra váltak Gergő nagyszabású tervei. A kezdetektől fogva dédelgetett álma volt, hogy létrehozzon egy interaktív Mézmúzeumot Vizsolyban, ahol élnek, majd miután ez megnyitotta kapuit, egy kis méztöltő üzemet is kialakított. „Másik nagy vágyam volt, hogy nyissunk egy mézes vendégházat, pár évvel később ez is valóra vált, majd kiegészült egy apiterápiás központtal, ahol gyógyturizmussal foglalkozunk.”

Gergő szomorúan látja, hogy a méhészet ma egyáltalán nem számít sikerágazatnak, és mivel rengeteg vele a munka, ezért egyre kevesebb fiatal választja ezt a pályát. „Ha a méhészet valakit magával ragad, nem nagyon tudja abbahagyni. Mára apukám is nyugdíjba vonult, de a méhektől nem tud elszakadni, ő is úgy van vele, hogy ameddig az egészsége engedi, az élete része lesz a mézkészítés. A méhekre én is mindig csodálattal tekintettem, tisztelem a munkamoráljukat és lenyűgözőnek tartom azt a rendszert, ahogyan egy méhcsalád felépül.”

A család legkisebbjei, Máté és Bence is lelkesen méhészkednek az apukájukkal és a nagypapájukkal, van mini-méhészruhájuk és füstölőjük, a méhek iránti kíváncsiságuk pedig határtalan. „A feleségem pszichológus, és mindig a lelkemre köti, hogy ne erőltessek semmit a fiúkra, ehhez igyekszem is tartani magam. Azért titkon remélem, hogy nagyobb korukban is lelkesednek majd a méhészkedésért, hiszen játékosan már mostanra is sok mindent megtanultak, nagyon szeretik a méheket és a mézet is.” 

Gergő szerint a sikerének egyik titka a Célfüzet, ő minden ötletét abban veti papírra, s ami eddig belekerült, meg is valósult. „Ilyen Célfüzete bárkinek lehet, elég bemenni az első papírboltba és megvenni azt a füzetet, ami a legjobban tetszik. Az elejére rá kell írni nagy nyomtatott betűkkel, hogy CÉLFÜZET, és el is lehet kezdeni az ötletek, álmok és vágyak bejegyzését. Korábban minden évben kaptam anyámtól egy határidőnaplót, amibe már januárban elkezdtem beleírni, hogy mit szeretnék megvalósítani. Ez már akkor is működött, de a Célfüzet jobb, mert ott akár több évre előre is tervezhetünk, és vissza is lapozhatunk, hogy lássuk, milyen sikereket értünk el.”

„Mondtak olyat állásinterjún, hogy egy nő nem lehet mérnök”

Az apukája nyomdokaiba lépett Jánki Teréz is, aki olyan megjelenítő és adatgyűjtő rendszereket fejleszt, amiket gyárakban használnak, emellett pedig irányítja is az ezekkel foglalkozó csoportot. Ahogy ő mondja, sosem volt kifejezetten „lányos munkája”, kicsi korától kezdve ebbe az irányba húzott a szíve: „Szerettem volna azt csinálni, amit az apám, és vágytam arra, hogy vele dolgozhassak. Ha úgy vesszük, minden kívánságom teljesült, bár nem teljesen ugyanazt csinálom, mint ő, és nem vagyunk napi szinten munkakapcsolatban, nagyon sok a hasonlóság, és gyakran hozza úgy a sors, hogy közös projekteken dolgozunk együtt. A közös munkának minden percét élvezem!” – meséli Tera, aki a munkája miatt gyakran irányít férfiakat is.

Tera mindig is arról álmodott, hogy apukája nyomdokaiba lépjen - Fotó: Magánarchívum

Tera mindig is arról álmodott, hogy apukája nyomdokaiba lépjen – Fotó: Magánarchívum

Emiatt nem volt része rossz élményekben, úgy érzi, abszolút egyenrangú félként kezelik, szóval ezen a téren is szerencsésnek érzi magát. „Az egyik főnököm kifejezetten szeretett volna egy lányt a csapatba, s mivel ők egyenrangú félként kezelnek, így szerintem a többiek számára sem kérdés, hogy elfogadjanak. A cég, ahol dolgozom, kicsi és családias, az itt dolgozók értékrendje hasonló, mindenkinek fontos, hogy megadja a másiknak a kellő tiszteletet” – részletezi Tera, aki szerint ebben a viszonylag fiatal szakmában még nincs annyi bevett szokás és előítélet, amit le kellene küzdenie vagy meg kellene döntenie, vagyis nem kellett keményebben dolgoznia nőként csak azért, hogy elismerjék.

Azért akadnak olyan esetek, amikor nehezen hitték el, hogy az apukája nyomdokaiba lépő lány rendszerek fejlesztésével foglalkozik: „Egyszer az egyik beüzemelésen megkérdezték, hogy én vagyok-e az új takarítónő. Később aztán elnézést kért ez az úr, akiben fel sem merült, hogy valaki nőként végezheti a munkámat. Előfordult olyan is, hogy érkezett hozzánk egy üzletkötő, tudni kell, hogy akkor egyedüli lányként dolgoztam az irodában. Beengedtem, megkérdeztem, hogy kér-e egy kávét, majd mikor mindenki elmondta, hogy mivel foglalkozik a cégen belül, visszakérdezett, hogy én biztos nem a titkárnő vagyok-e. Nekem egyébként ezek a szituációk nincsenek ellenemre, sőt kifejezetten élvezem, amikor az emberek megrökönyödnek.”

Az mondjuk kevésbé szívderítő, hogy volt, aki állásinterjún rökönyödött meg Tera pályaválasztásán: egyszer kerek perec kijelentették, hogy márpedig nőből nem lehet mérnök. „Sajnos később úgy alakult, hogy az illető a főnököm lett – nem volt hosszú életű ez a felállás…  Szerencsére azért nem ez a jellemző, általában pozitívan reagálnak. Amikor valaki megtudja, hogy mivel foglalkozom, legtöbbször meglepődik, pedig szerintem nincs rá oka: mindenkinek megvan a maga erőssége, de attól, hogy én egy nem kifejezetten szokványos szakmában dolgozom, nem vagyok sem több, sem kevesebb másoknál, akik hozzám hasonlóan adnak arra, hogy jól teljesítsenek a munkahelyükön.”

A fiús munka mellett – amiben szerinte az egyik legklasszabb az, hogy érdekes helyekre sikerült el- és bejutnia – olykor otthon is kézben tartja az irányítást Tera, de a női szerepek sem állnak tőle távol: „Van egy hamarosan 3 éves kisfiam, anya vagyok, ami eléggé nőies szerep. Emellett általában én vezetek, és ha a ház körül kell valamit megszerelni, akkor azt is szívesen megcsinálom.”

Anyák és a karrier

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése