Család

13 napig volt lázas a toldys diák koronavírus-fertőzött anyukája

Második blogbejegyzéséban mesélt erről a Kútvölgyi kórház karanténjéban lévő Levente.

Hétfőn megírtuk, hogy vlogot indított annak a koronavírus-fertőzött nőnek a fia, akit ide-oda küldözgettek a kórházak, miközben már minden jel szerint fertőzött volt.

Levente most elmondta, a Szent László Kórházban fekvő édesanyja már jobban van, a láza lement, most tüdőgyulladással kezelik.

A fiú most arról mesélt, milyen nehézségekbe ütköznek a mindennapokban a kórházakban, ahol most a karanténban lévő családtagok tartózkodnak, illetve azt, hogyan tudták hátrahagyni otthoni életüket, és miképp oldották meg például a háziállataik ellátását.

Levente azt mondja, elég kevés a kórházban a felszerelés, ezért a kintről érkező csomagok beadását mindig valamilyen eseményhez (lázméréshez vagy ételbeadáshoz) kötik, ugyanis a maszkot minden érintkezés után el kell dobniuk, és elég kevés van belőle.

A felvételen az is elhangzik, hogy Levente édesanyja 13 napig volt lázas. Ezzel, erős fejfájással és ízületi fájdalmakkal kezdődött nála a betegség. A fiú testvére, aki szintén elkapta a vírust, három nap alatt kikeveredett belőle, neki csak jóval enyhébb tünetei voltak. A fertőzött családtagokat a László Kórházban naponta tesztelik, a Kútvölgyiben lévő kontaktokat pedig karanténban tartják.

László Kórház, karantén, koronavírus

Védőfelszerelést viselő nővérek egy kórtermet készítenek elő a koronavírussal érintett új betegek fogadására kialakított egyik osztályon a fővárosi Szent László Kórházban (MTI)

A fiú édesapja hétfőn egyébként nyilatkozott a 24.hu-nak. Elmondta, rettenetes módon megviselte a családot a kálvária.

Levente úgy tudja, a legoptimistább számítások szerint március 28-án engedik majd ki a Kútvölgyi Kórházból.

A legfrissebb koronavírus-hírek az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top